Eseménydús hét előtt állunk
Október első hetében sem maradnak program nélkül a nyíregyháziak.

Kulturális programokból nem lesz hiány Nyíregyházán október első hetében sem. Október másodikán Arany Jánosról emlékeznek meg a Wesley Stúdió összejövetelén, és szintén ezzel a nappal indítva tartalmas programokkal, illetve amnesztia héttel várja a könyvbarátokat a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. A Pál Gyula Teremben továbbra is megtekinthető Bori Dóra és Petró Zsuzsanna közös kiállítása, a Vasutas Művelődési Ház pedig a FISAIC nemzetközi vasutas fotópályázat magyar résztvevőinek anyagából készült tárlatnak ad otthont. Kedden 17 órától Festett teológia címen nyílik kiállítás a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán, melyet október 31-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Október hatodikán, 11 órától a mártírhalált halt hősök előtt tisztelegnek Nyíregyházán, hetedikén, szombaton pedig Kovács Kati koncert várja az érdeklődőket a Váci Mihály Kulturális Központban.

 

(Fotó: Internet)