Észt kórussal énekel a Pro Musica Leánykar
A koncerten – mely egyben a „Nyílt hétvége a Cantemus műhelyében” szakmai program része – az Észtországból érkezett Ellerhein Leánykar és a nyíregyházi Pro Musica Leánykar lép fel. Az észt leánykar karvezetője Ingrid Korvits, akinek vezetékneve talán ismerősen cseng a nyíregyházi koncertlátogatók körében, hiszen férjének, Tonu Korvits zeneszerzőnek remekművét, a Kreek’s Notebook-ot (Kreek jegyzetei), 2011-ben a „Maestro” kórusbérletében mutatta be a Cantemus Kórus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar a szerző jelenlétében, nagy sikerrel. A leánykar mostani programjában romantikus és kortárs műveket hallhat a közönség és persze a Pro Musica Leánykarral közösen is énekelnek majd az észt lányok. A koncerten vezényel Ingrid Korvits és Szabó Dénes. A bérlettel nem rendelkező hallgatók részére 1200 forintos áron válthatók belépőjegyek a koncert előtt a helyszínen.
[REKLAM]
A Nyíregyházi Cantemus Kórus örömmel közli a nagyközönséggel, hogy a Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás Kossuth-díjas művészek közreműködésével megtartott április 25-ei két jótékonysági
hangversenye bevételének teljes összegét (1 247 490 forint), ígérete szerint 2 életmentő defibrillátor (AED) készülék beszerzésére fordította. Az egyik készüléket a Móricz Zsigmond Színház részére
ajánlotta fel a kórus vezetősége, a másik készülék átadására és bemutatására szeretettel várja az érdeklődőket május 20-án 11 óra 30 perckor a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében, melyen egy sajtótájékoztatóval egybekötött gyakorlati bemutató keretében Csikós Péter, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság igazgatója tart ismertetőt az életmentés technikájáról és a készülékről.