![Fákat vágtak ki](/uploads/images/old/9304.jpg)
Az irtás oka az volt, hogy a fák már veszélyeztették a távhővezetékek biztonságát.
nyiregyhaza.hu
Máj 12, 2015
Az irtás oka az volt, hogy a fák már veszélyeztették a távhővezetékek biztonságát.
Az idei általános felvételi eljárásban is kiváló eredményt ért el a Nyíregyházi Egyetem. Közel háromezren jelölték meg első helyen az intézményt, így a tavalyi évhez képest idén is növelni tudta első helyes jelentkezései számát. 2023-hoz képes tíz százalékkal többen jelentkeztek első helyen a Nyíregyházi Egyetemre. Örömteli tendencia, hogy a pedagógusképzéseket több mint negyven százalékkal többen választották 2024-ben, mint egy évvel korábban.
nyiregyhaza.hu Júl 26, 2024
Meghökkentő statisztikákat közölt a Magyar Turisztika Ügynökség: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén. Az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél. A legfrissebb adatok szerint a haza vízparti nyaralások mellett, a parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyházi Sóstógyógyfürdő a legnépszerűbb a nyaralók körében.
nyiregyhaza.hu Júl 25, 2024
Egy 18 hónapos együttműködés ért véget Nyíregyháza és Szatmárnémeti között, de a munka tovább folytatódik immár Rzeszów bevonásával.
nyiregyhaza.hu Júl 25, 2024
Több mint százféle sör szerte Európából, koncertek garmadája és a hazai konyha legjobb ízei várják az érdeklődőket Sóstó szívében, a Krúdy Vigadó előtti sétányon augusztus 2-a és 4-e között. Idén 13. alkalommal rendezik meg a SóstóSerFesztet, amelynek idején a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. különleges fürdőprogramokkal, éjszakai fürdőzéssel és szaunaszeánszokkal várja a vendégeket.
Farkas Fanni Júl 25, 2024
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár is csatlakozott a Netrevalók programhoz, amely egy újszerű kezdeményezés. Ennek keretében középiskolás diákok tanítják az időseket a digitális eszközök és az internet használatára, az iskolai közösségi szolgálatos órák keretében. Az ingyenes foglalkozásokon a nyugdíjasok kérdéseket tehetnek fel, segítséget kérhetnek az őket érintő problémák megoldásában és gyakorolhatják megszerzett ismereteiket.
Szabó Gabriella Júl 25, 2024
A világ legmodernebb drónjaival lehetett megismerkedni szerdán azon az előadáson és bemutatón, amelyet a Nyíregyházi Egyetem és az ABZ Drone Kft. szervezett. A drónok egyre nagyobb szerepet kapnak a mezőgazdaságban. A talajmonitoringtól kezdve a permetezésig számos feladat elvégzésében biztosítanak precíziós munkát. A Nyíregyházi Egyetemen ráadásul drónpilótákat is képeznek.
Z. Pintye Zsolt Júl 25, 2024