Fantasztikus koncertet adott a Tortuga a Kossuth téren

A nyíregyházi Tortuga zenekar tagjai csaptak a húrok közé a székesegyház előtt felállított színpadon. A közmédia Dal című műsorából is közismert csapatról Nagy Feró úgy nyilatkozott, hogy az egyik kedvenc fiatal együttese.

 

A Tortuga 2020-ban megkapta a Dal 2020. szakmai zsűrijétől a Petőfi zenei díj Év felfedezettje díjat. Egyszerű, énekelhető rockzenéjükkel állandó résztvevői az ország legnagyobb fesztiváljainak, rendezvényeinek.

Nagy Feró Petőfi Rádiós műsorában a kedvenc fiatal rock zenekarának nevezte a bandát,  a "Csak Te vagy" című daluk, pedig a slágerlisták élén, a magyar TOP 3-ban is szerepelt. Jelenleg lemezbemutató turnéjukat tolják, ugyanis 2022. májusában megjelent az "Ez a Mozi" c. nagylemezük.

A fiúk a hazai pályán anyait-apait beleadtak, és sikerült vérpezsdítő zenével megtölteni a teret.