Februárban a fiatalok, az idősek, a családok és a munkavállalók is jól járnak
Februárban lehet majd érezni először a januárban bevezetett kormányzati intézkedéseket: ebben a hónapban kapják meg a gyereket nevelő családok a tavalyi jövedelemadójukat az átlagbér szintjéig, folyósítják az első 13. havi nyugdíjat, most kapják meg az emelt minimálbért és szakmunkás minimálbért az érintettek, az szja-mentes bérüket a 25 év alattiak és életbe lép az élelmiszerárstop is.
Február elsejétől emelkedik a minimálbér, ami miatt emelkedik több családtámogatási forma is. Nő a gyermekgondozási díj, a diplomás gyed, a gyermekek otthongondozási díja és az első sikeres nyelvvizsga megszerzéséhez nyújtott állami támogatás összege is – hangzott el az M1 Híradójában. A Fiatal Családosok Klubjának alapítója arról beszélt a csatornán, hogy a kormány a járvány okozta válság ideje alatt is jelentősen növelte a fiatalok, a gyerekes szülők támogatását. Így, mára kétszer annyi pénz marad a családoknál, mint amennyit 2010 előtt megkaptak. Elhangzott, februártól a minimálbér összege 167 400 forintra, míg a garantált bérminimum 219 ezer forintra nő. Vagyis mind a két bér több mint a duplájára növekszik 2010-hez képest. Sőt, ha idén a szociális hozzájárulási adó mértéke 15,5-ről 13,5 százalékra csökken, akkor további emelkedés várható.
A január végén aláírt megállapodás több mint egymillió embert érint közvetlenül és legalább ennyi emberre van hatással például a különböző juttatások, segélyek, járandóságok miatt. Többek között az álláskeresési járadékot, az álláskeresési segélyt, a táppénzt, a gyedet, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás mértékét is a minimálbérhez igazítják.
Élelmiszerárstop
Február elsején elindult az élelmiszerárstop több alapvető élelmiszerre. Ezzel a kormány szerint havonta több ezer forintot spórolhatnak a családok, hiszen már csak az október 15-i áron lehet majd eladni a sertéscombot, a csirke far-hátat és a csirkemellet is. Ezek mellett a hústermékek mellett a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó étolaj és a 2,8 százalékos tehéntej ára is csökken majd a boltokban. Fontos, hogy nem egyenár lesz az országban, hanem minden üzletnek a saját október közepi árszintjére kell visszatérnie.
Kedvezmény a fiatalok számára
A fiataloknak is több jut februártól. A 25 év alatti dolgozó fiatalok szintén ekkortól kapják meg első szja-mentes bérüket. Az intézkedés 280 ezer dolgozó fiatal számára évente mintegy félmillió forint többletbevételt jelent. A kedvezményt automatikusan érvényesítik, és a fiatalok utoljára abban a hónapban vehetik igénybe, amikor betöltik a 25. életévüket. Azokat a fiatalokat is érinti az adómentesség, akik diákszövetkezeten keresztül vállalnak munkát. Ebben az esetben átlagosan havonta nyolcvan órát dolgozva 96 ezer forintot vihetnek haza, ami 14 ezer forinttal több, mint amit az adómentesség bevezetése előtt kaptak kézhez.
Adócsökkentések éve
A magyar gazdaságtörténet eddigi legnagyobb adócsökkentése valósul meg 2022-ben. Ennek keretében csaknem 1,9 millió szülő kapja vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját február 15-ig. A kormány vállalta, hogy a gazdaság sikeres újraindításának a magyar családok is a részesei lesznek. A magyar gazdasági növekedés mára az egyik leggyorsabb Európában, ami lehetővé teszi, hogy a kormány visszafizesse a befizetett szja-t. A visszatérítés személyenkénti maximális mértéke 809 ezer forint lehet. Ez azt jelenti, hogy az átlagbér szintjéig minden szülő visszakapja a befizetett személyi jövedelmadóját.
Nyugdíjemelés
2021-ben nyugdíjemeléssel, plusz egyheti nyugdíjjal és rekordösszegű nyugdíjprémiummal segítette a kormány az időseket, 2022 pedig 5 százalékos nyugdíjemeléssel indult. Februárban az idősek megkapják a teljes 13. havi nyugdíjat, amit a januári 5 százalékos emelés is érint, így még nagyobb összegre számíthatnak. Az emelés, mely januártól érkezik, egy átlagnyugdíj esetében havonta plusz 7800 forintot jelent. Az időseket ez átlagosan évi 300–400 ezer forinttal fogja segíteni. A posta előrehozta a kézbesítést, így az már február 9-én indul, akik pedig bankszámlára kérték az összeget, azok február 11-én kapják majd meg, ráadásul a januári 5 százalékos emelés is bele van építve.
Béremelések
A fentieken túl a dolgozóknak is könnyebb lesz februártól. A minimálbér kétszázezer, a közmunkások bére százezer forintra emelkedik, e mellett a rendvédelmi dolgozók, a tanárok és óvónők, illetve a katonák 10 százalékos, az egyetemi oktatók 15 százalékos, a bölcsődei dolgozók, a szociális ágazatban dolgozók és a kulturális ágazatban dolgozók 20 százalékos, az ápolók pedig 21 százalékos emelésre számíthatnak, a rendvédelmi szervek dolgozói pedig hat havi fegyverpénzzel is gazdagodnak.