Fesztivál – Nyírszőlősön tartják a II. Népművészeti Fesztivált

Szep 17, 2024

Idén már második alkalommal rendezi meg Népművészeti Fesztiválját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület. A rendezvényt most Nyírszőlősön, a Kollégium úti Közösségi Parkban tartják, ahova mindenkit várnak szerte a vármegyéből, hogy megismertethessék velük a népművészet valamennyi területét.

Egy rendezvény, mely minden népművészeti szakágat megmozgat

Már második alkalommal tartja meg Népművészeti Fesztiválját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület, melyről a szervezet vezetősége adott tájékoztatást hétfő délelőtt a városházán. Az egyesület már az első, Ibrányban szervezett rendezvény megálmodásakor úgy gondolta, nem egy egyszeri alkalomról lesz szó. A tervek szerint minden évben máshová szervezik majd a fesztivált, melyen a népművészet valamennyi területét kézzelfogható közelségbe hozzák majd a látogatók számára. Az egyesület elnöke, Szakady Kincső szerint fontosak az olyan programok, melyek megmozgatják a népművészeti szakágakat.

Egyesületünk 1982-ben jött létre, és alapító tagja vagyunk a Népművészeti Egyesületek Szövetségének azóta is. Egyesületünk alapítója dr. Puskásné Oláh Júlia volt, úgy gondolta már akkor is, hogy olyan programot kell létrehozni, mely országos és több népművészeti szakágat mozgat meg. Ilyen volt az Országos Népművészeti Kiállítás, mely azóta Budapesten a Hagyományok Háza működésében van. Heti szinten vannak szakköreink csipkekészítő, lemezkészítő, szövő, fafaragó, kosárfonó, fazekas, keramikus és gyöngyfűző szakágban. Illetve vannak éves megrendezésű kovácskonferenciáink, mely országos és nemzetközi, fazekas és keramikus, fafaragó és faműves szaktáborunk, illetve textilművészeti konferenciánk is van – részletezte az elnök, aki még elárulta, azért is szerettek volna egy olyan rendezvényt, mint ez a fesztivál, hogy a vármegye többi népművészeti egyesületével közösen mutathassák meg a térségben élőknek ezeket a népművészeti mesterségeket.

Tovább adni a jövő nemzedékeinek

Tekintve, hogy az egyesület vármegyei szervezet, fontosnak gondolták, hogy mindig más helyszín adjon majd otthont a rendezvénynek, ezáltal is mindenkihez eljuttatva ezeket a szakágakat. Idén éppen ezért Nyírszőlős ad otthont a programnak, mely városrészhez Szolanics Elvira keramikus népi iparművész, az egyesület alelnöke személyesen is kötődik.

Nyírszőlősön élek, itt születtem, a szüleim is itt jártak iskolába. Nagyon fontos volt nekem, hogy én is visszaadjak valamit az iskolámnak, olyan dolgokat, melyeket ott megtanultam, vagy elindítottak az úton, melyen most tartok. Ez a fesztivál lehetőséget ad most a diákoknak, pedagógusoknak és a nyírszőlősi lakosoknak, hogy eljöjjenek, megtapasztalhatják, kipróbálhassák a népművészeti mesterségeket. Az idősek majd nosztalgiázhatnak, majd biztos mondani fogják, hogy ezt ők is csinálták. A gyerekek pedig megtanulhatják ezeket használni, mert ma már elég kevés helyen lehet népművészeti mesterségeket tanulni. Úgyhogy külön öröm számunkra, hogy most az egész vármegyének a népművészei ott lesznek és megmutathatják a népművészet különböző ágait – osztotta meg gondolatait Szolanics Elvira.

A keramikus művész még hozzátette: azért fontos számukra, hogy hagyománnyá váljon ez a fesztivál, mert szeretnék, hogy a mai fiatalok tovább vihessék ezeket a mesterségeket. Azonban mivel már nagyon kevesen tanítják ezeket a szakágakat, remélik: a gyerekek itt majd megismerhetik és talán meg is szerethetik azokat. A helyszínen lesz még népi játszóház, táncház, mesemondás és sok más érdekesség is.

Mérvadó a helyszínválasztás

Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere szerint is fontosak az ilyen rendezvények.

Egyrészt a helyszínkiválasztás nagyon fontos, mert mondjuk Sóstón vagy akár a belvárosban rengeteg program van, melyeken látszik mekkora tömegeket vonz, de a külső városrészek, mint például Nyírszőlős, és a többi terület is kiváló helyszínekkel rendelkezik, hogy akár kulturális vagy gasztronómiai rendezvényeket szervezzünk. Így adta magát a hely, Nyírszőlősön a Közösségi Park, amely egy nagyon szép helyszín, tágas. Egy kiváló Fakanál Fesztivált szerveztünk itt már tavasszal, egy kutya show-t most augusztusban. Most pedig ez lesz a következő nagy dobásunk, melyre várjuk a nyíregyháziakat és a megyebeli lakókat, hogy Nyírszőlősön töltsenek egy napot, ahol a középpontban a népművészet lesz – mondta az alpolgármester.

Az ingyenesen látogatható rendezvényen közel 30 kiállítóra számítanak majd, akik a különféle mesterségeket bemutatják, továbbá a helyi óvoda és iskola növendékei is részt vesznek az eseményen. A fesztivál szeptember 20-án 10 órától egészen 17 óráig tart.

Kapcsolódó galéria

Népművészeti Fesztivál 2024 - beharangozó

Előző hír
Nemzetközi utánpótlás kosárlabda tornát rendeztek Nyíregyházán
Következő hír
Rendőrségi razzia – A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik az utakon

Kapcsolódó híreink