Firenze és úszó VB

 

12 énekkar a Világ minden részéből

 

Ausztria, Szlovénia, Fülöp-szigetek, Ausztrália, Csehország, Taiwan. Egy pár résztvevő azon a firenzei kórustalálkozón, amelyen a Cantemus Gyermekkar is részt vesz. Több kategóriában hirdették meg a versenyt, a nyíregyháziak a gyermekkarok mezőnyében lépnek színpadra, de szabad kategóriában is megmutatják majd tehetségüket és felkészültségüket.

 

Szabad kategóriák

 

Szabó Dénes, Kossuth-, és Liszt-díjas karnagy, a Nemzet Művésze elmondta, életkortól és kórustípustól függetlenül versenyeznek az énekkarok, majd hozzátette, nagy bátran beneveztek ezekbe a versenyekbe is. A karnagy úgy fogalmazott, azt szokta mondani, hogy Nyíregyházáról elmegy a magyar U16-os válogatott, hiszen a 16 évnél van a korhatár.

[REKLAM]

„Bizonyos kategóriákban Ronaldóval és Messivel versenyzünk majd együtt és várunk a csodára, hogy vajon ez lehetséges-e felnőttekkel, idősebbekkel szemben megmutatni, mi az igazi magyar virtus. Néhányszor már sikerült.” – fogalmazott a Nemzet Művésze.

 

Születésnapi meglepetés

 

Az egy hetes firenzei fellépést követően a Cantemus Gyermekkar ellátogat az olaszországi Reggelloba is, ahol Don Ottavio Failli páter ünnepli 80. születésnapját. Mivel több mint két évtizede jó kapcsolatot ápol az énekkar a katolikus pappal, így meglepik őt ezen a kerek évfordulón.

 

Irány az úszó VB!

 

A Cantemus Kóruscsalád tagjai több fellépésen vettek részt az utóbbi időben. Tavasszal Dél-Koreában énekeltek, majd az iskola befejezését követően sem zárultak le az énekkari próbák, hiszen a kórusok tagjai elutaztak Macedóniába és Ausztriába, most pedig Olaszországban kápráztatják el zenei tudásukkal a közönséget. Mindezeken kívül a budapesti Úszó Világbajnokság megnyitóünnepségén is énekel majd 40 fő a kóruscsaládból. A gyerekekre nem csak az éneklés vár, hanem egyéb feladatokat is kaptak, így többször is láthatja majd a megnyitóünnepségen a világ a Cantemus énekeseit. A megnyitóra sokat készültek a gyerekek, a ma élő egyik legismertebb kortárs zeneszerző, Eötvös Péter egyik gyermekkori művét adják elő egy olyan új szöveggel, amit kifejezetten erre az alkalomra írtak.

ME.

(Fotó: Archív)