Fogadó családokat vár az AFS Hungary

Kellemes időben, csütörtök délelőtt érkeztünk meg a Mikola családhoz. A ház udvarán éppen kártyaparti volt a hűvös teraszon. Az utolsó pillanatokat használta ki a fogadó család és az egy évre családtaggá vált olasz Francesco. Az itáliai középiskolás fiú 2015 augusztusában érkezett a Mikola családhoz azért, hogy világot lásson és fejlessze nyelvtudását. A család idősebb gyermeke külföldön egyetemista, így jónak találták, hogy egy ideiglenes testvért fogadjanak kisebb gyermekük mellé. Francesco az AFS Hungary segítségével jutott el Nyíregyházára. A tanév mindkét fél számára hasznos volt.


Kinyílt a világ

 

Kállai Lívia azt mondta, úgy véli, ilyenkor mindenkinek kinyílik a világ. Felidézte az első heteket, amikor csak angolul kommunikáltak. Az édesanya azt mondta, ez az olasz fiúnak és az egész családnak nagyon jó gyakorlási lehetőség volt. Aztán Francesco egyre többet beszélt magyarul, februártól pedig már szinte már teljes mondatokban beszélt.

A család középiskolás gyermeke az angolt gyakorolhatta, de olaszul is tanult. A cserediák pedig olyan szinten megtanult magyarul, hogy hazautazása előtt középfokú nyelvvizsgát tett.

 

Élet a második családban

 

Francesco Catucci azt mondta, nagyon jó volt itt lenni. Hozzátette, úgy véli, élete eddigi legjobb tapasztalata volt az elmúlt egy év. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítették őt és beszélgettek vele annak érdekében, hogy megtanuljon magyarul. Az olasz középiskolás azt mondta, fogadó családja második családja lett.

Az olasz fiú teljesen beilleszkedett a magyar család életébe. Együtt élik a mindennapokat, iskolába járt, közösen ünnepeltek és sokat kirándultak. A lehetőség mások számára is nyitott, hiszen az AFS Hungary a következő tanévre is közvetít fiatalokat magyar családokhoz. Az egy éven át tartó program főleg 14–18 éves középiskolásoknak lehet hasznos.

 

Program, amely mindenkinek hasznos

 

Toldi Zsuzsa, az AFS Hungary körzetelnöke kifejtette, mindenkinek jó egy cserediák. A családnak azért, mert gyakorolhatják az idegen nyelvet, hiszen az érkező diák nem beszél magyarul. Később, ahogy megismeri egymást a cserediák és a fogadó család, megszeretik egymást, megismerkednek egymás kultúrájával.

Francesco és nyolc társa szombaton elhagyja Magyarországot, de a szeptemberben induló tanévben is érkeznek cserediákok. Aki szívesen fogadna külföldi tanulót, keresse fel az AFS Hungary körzetelnökét.

M. E.