Folytatódik a tanuszoda építési program
Folytatódik a tanuszoda építési program – erről beszélt dr. Vinnai Győző, a FIDESZ-KDNP nyíregyházi országgyűlési képviselője és Szőke Zoltán, tiszavasvári önkormányzati képviselő közös sajtótájékoztatóján, melyen egy kormányhatározatra hivatkoztak.

Eszerint Csenger után Tiszavasváriban és Kisvárdán építtet az állam tanuszodát. A „Minden gyerek tanuljon meg úszni" program keretein belül így egyre több kiskorúnak válhat természetes, mindennapos mozgásformájává az úszás Szabolcs-Szatmár-Beregben is, a felnőtteknek pedig munkalehetőséget biztosítanak az épülő intézmények. Vinnai Győző elmondta, az önkormányzatoknak ki kell jelölni egy ingatlant, ahol a fejlesztés megvalósul. Ehhez önrész sem szükséges, hiszen az állam gondoskodik az uszoda felépítéséről.

– Az uszodák üzemeltetéséhez az önkormányzatoknak nem kell hozzájárulni egy fillérrel sem, hiszen az üzemeltetésről a Nemzeti Sportközpontok, magyarul az állam gondoskodik. Ezzel tehermentesítik az érintett önkormányzatokat – fogalmazott dr. Vinnai Győző.