Forgalmas utak újultak meg

Jún 6, 2024

Befejeződött három, jelentős útfelújítás Nyíregyházán. Megújult Sóstó két fontos szakasza, a Fürdő és a Berenát utca, emellett a Jósaváros egyik legforgalmasabb útja, az Ószőlő több mint 880 méter hosszban kapott új aszfaltszőnyeget, valamint felülvizsgálták és átépítették a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszereket is. Az utak kiválasztásánál figyelembe vették a lakossági igényeket, a munkálatokat pedig úgy ütemezték, hogy még a tanév végéig befejeződjenek, gondolva a nyíregyháziak kényelmére és az idegenforgalmi szezonra. A beruházások részleteit dr. Kovács Ferenc polgármester, Nagy Szabina, valamint Ágoston Ildikó önkormányzati képviselők ismertették.

Ha valaki most keres rá a térképen az Ószőlő, a Berenát, vagy a Fürdő utcákra, teljesen más képet láthat, mint ahogyan azok most néznek ki, hiszen az elmúlt hónapokban kaptak új aszfaltszőnyeget, valamint átépültek a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszerek. Jósavárosban kezdte meg stábunk a helyszínszemlét, ahol sokan már igénybe is vették a városrész egyik legforgalmasabb, megújult útját: az Ószőlőt. A munkálatok befejezése után gördülékenyebb és kíméletesebb lesz a közlekedés az említett szakaszon.

„A Garibaldi utcától egészen a Csalóközig 882 méter hosszban megújult az Ószőlő utca. Ezzel régi vágya teljesült az itt élőknek, hiszen egy forgalmas útszakaszról van szó, ugyanis óvodák, iskolák, bölcsődék, egészségügyi intézmények vannak itt a környéken. Ez egy fontos és jelentős fejlesztés volt. Az elmúlt időszakban több út- és járdafelújítás történt a Jósavárosban, úgyhogy elmondhatjuk, hogy a Jósaváros dinamikusan fejlődik. Bízok benne, hogy az itt élők is nagyon örülnek ezeknek a fejlesztéseknek és biztonságosan tudnak közlekedni, akár az Ószőlő utca megújult szakaszán.” – nyilatkozta Nagy Szabina, a városrész önkormányzati képviselője.

Sóstó frekventált útjai is megújultak

Sóstón folytatódott a bejárás, ahol a Berenát utca több mint 590 méteres, a Fürdő utca több mint másfél kilométeres hosszának felújítása történt meg az elmúlt hónapokban. Önkormányzati forrásból a Berenát utcai kerékpárút is megújult a NYÍRVV által. A fejlesztés bejelentésénél elhangzott: fontos, hogy a két útszakasz felújítása még a turizmus legfontosabb időszaka előtt befejeződjön. Emellett mindez lakossági igény is volt, mely eredményeképpen rengeteg autós számára lesz gördülékenyebb a közlekedés ebben a kiemelt övezetben.

„Nagyon sok lakossági megkeresés érkezett hozzám Sóstógyógyfürdő legfrekventáltabb és legforgalmasabb részével kapcsolatban. Két utcáról beszélhetünk: a Fürdő és a Berenát utcákról, melyek valóban forgalmasak, emellett nagyon hosszúak: a kettő együtt 2,5 km hosszú. Sóstógyógyfürdőnek ez a szíve, lelke. Óriási a turisztikai forgalom ezekben az utcákban” – emelte ki Ágoston Ildikó önkormányzati képviselő.

Az útfelújítási program tovább folytatódik

A két beruházás a Terület és Településfejlesztés Operatív Program Plusz keretén belül 620 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósult meg. Az elmúlt évtizedben a közlekedésfejlesztés kérdése a városvezetés számára elsődleges volt.

„Nemcsak földutakat aszfaltozunk, nemcsak kerékpárutakat építünk, nemcsak járdát építünk és újítunk fel, vagy körforgalmakat és csomópontokat. A nagyforgalmú belterületi utakat is felújítjuk. Kezdtük a belvárosnál, ahol minden nagyforgalmú utat felújítottunk, most haladunk tovább. Ezért került sor az Ószőlő, a Fürdő és a Berenát felújítására. Használják egészséggel és biztonsággal!” – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc.

A polgármester összegezte: az infrastrukturális fejlesztések fontosak, elsősorban a lakosság kényelme érdekében, ezért az utak kiválasztásánál figyelembe vették a lakossági igényeket, felmérték az utak állapotát és kihasználtságát. Emellett folyamatos cél a közlekedésbiztonság és a város megközelíthetőségének javítása. Dr. Kovács Ferenc hozzátette, az fejlesztési program nem áll meg, már tervezés alatt van több út felújítása is.

Kapcsolódó galéria

Helyszíni szemle az Ószőlő és Fürdő utcán

Előző hír
Polgármesteri fásítási program – Ezúttal a Butykai Közösségi Ház és Szabadidőközpont területén
Következő hír
Ipari park – Jelentős munkahelyteremtő beruházásokkal érkeznek az új cégek

Kapcsolódó híreink