Furcsa barátság - ékszerlopásra kényszerítette a cimboráját
A középiskolás fiú veréssel kényszerítette 13 éves barátját a több mint félmillió forint értékű ékszer ellopására.
A fiatalkorú gyanúsított idén év elején megfenyegette és combon is rúgta gyermekkorú barátját egy Nyíregyháza környéki településen azért, hogy ismerősük házába bemenjen és onnan arany nyakláncot lopjon.
Mivel a 13 éves gyermek félt a tőle idősebb és erősebb fizikumú társától, ezért bement a fiatalkorú által megjelölt házba, és ellopta a 700.000.- Ft értékű nyakláncot. Ezután a láncot átadta a gyanúsítottnak, aki egy ékszerboltban eladta azt egy felnőtt segítségével. A felnőttnek azt hazudta, hogy a lánc az édesapjáé és pénzre van szüksége a családnak.
A fiú kényszerítés bűntettét követte el, és a lopásért is ő a felelős. Figyelemmel azonban életkorára és arra, hogy a törvénnyel összeütközésbe még soha nem került, vele szemben az ügyészség két évre felfüggesztette az eljárást, mely idő alatt pártfogó felügyelőhöz kell járnia. Ha két év alatt újabb bűncselekményt nem követ el és együttműködik a pártfogóval, az eljárást az ügyész megszünteti.
Portálunkat Dr. Márton Anett Zsuzsanna helyettes sajtószóvivő tájékoztatta.