Győzelemmel kezdte a tavaszt a Szpari II.
A Nyíregyháza Spartacus II. számára is elkezdődött a tavaszi idény, a mieink a Nyírbélteket fogadták Örökösföldön. Nem csak egymással, az erős széllel is meg kellett küzdeniük az együtteseknek.
Aki pár percet késett, az az első gólról lemaradt, Torkos Máté ugyanis már a kezdés után gólt szerzett. Több helyzete is volt a Szparinak, de az újabb találatra a 43. percig kellett várni, ekkor Erdei Martin duplázta meg az előnyt. Fordulás után sokáig nem változott az eredmény, de a hajrában Vass Patrik megszerezte a Szpari II. harmadik gólját, így a csapat győzelemmel kezdte a tavaszt.
Nyíregyháza Spartacus II. - Nyírbéltek 3-0 (2-0)
Nyíregyháza: Talián - Kiss Á., Herczku (Horváth T.), Szűcs, Tagai, Hunyadi, Kardos, Vass P., Girdán(Vámos), Torkos, Erdei(Gönczör)
vezetőedző: Kemény Kristóf
Nyírbéltek: Ritli - Ricsei, Bákai B.(Bákai Sz.), Boldizsár(Scheibli), Szabó Á., Jónucz(Kerekes), Varga(Szabó S,), Orosz, Fleisz(Nemes), Tóth, Fischer
vezetőedző: Chörmös Miklós
Kemény Kristóf: - Azt mondtam a rajt előtti beharangozóban, hogy szeretnénk a tavaszi nyitányon kezdésként berúgni az ajtót. Ez ugyan nem történt meg, de benyitottunk, és megmutattuk azt az irányt, mely felé tartunk. Több helyzetünk volt, helyenként látványosan is futballoztunk, ami bizakodásra ad okot. Jobbak voltunk ellenfelünknél, és több góllal is nyerhettünk volna.