Ha gágognak a libák

Ez nem csupán egy napjainkban népszerű fiúnév ünnepnapja, vagy egy nap az évben, amikor libát „kell” enni, hanem régi hagyományokon alapuló esemény. A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria városában (ami a mai Szombathely), egy elöljáró fiaként született 316-ban vagy 317-ben. Márton a franciák földjén teljesített katonai szolgálatot, és télen, amikor már nagyon hideg volt, egy este köpenyének felét odaadta egy koldusnak. Éjjel, amikor álmodott, megjelent neki Jézus, a koldus alakjában. Ezt jelnek vélte, így megkeresztelkedett és jótetteivel segített a rászorulókon. Püspökké akarták szentelni, és amikor jöttek érte, a libaólba bújt, ám az állatok gágogásukkal elárulták, hol rejtőzik. Szent Mártont már a Honfoglalás előtt is nagy becsben tartották Pannónia területén, majd Szent István is tisztelgett emléke előtt.

Márton naphoz nagyon sok népszokás kapcsolódik Magyarországon. Az első írásos beszámoló 1171-ből való. Akkor ez a nap jelentette a paraszti munkálatok végét, sok tennivaló már nem akadt a földeken, a parasztok végre egy kicsit megpihenhettek. Ezért ünnepséget rendeztek és levágták az addig hizlalt libákat és megkóstolták az újbort. A cselédek ekkor kapták meg fizetségüket és mellé egy-egy tömött libát.

[REKLAM]

Márton napja a karácsonyt megelőző 40 napos böjt előtti utolsó ünnep a népi kultúrában, amelyhez a következő hiedelem is társult: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.
Az ünnephez több szólásmondás, kifejezés is tartozik: a „püspökfalat” elnevezésű libarész például az állatnak az a hátsó darabja, amiből a papoknak tettek félre az emberek. A népi megfigyelések is kapcsolódnak Márton napjához: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”, vagy „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

Ha valaki kedvet kapott, készítsen este libavacsorát. Receptet bárki talál hozzá a világhálón, de a hagyma, az alma és a kakukkfű trióval nem nyúlhatunk mellé. Köretként párolt lilakáposztát és főtt krumplit kínáljunk.

M. E.