„Habarcs” a művészeti nevelés

„A zene az kell”

A Cantemus Kóruscsalád tagjai már pénteki előadásukkal igazolták azt, amiről Profersszor dr. Freund Tamás tartott előadást később a Kodály Teremben. A Magyarországon és külföldön is elismert akadémikus arról beszélt, mitől függ a kreativitás, honnan teremtődnek az új gondolatok és mi szükséges ahhoz, hogy az ember agyának kapacitását jobban ki tudja használni. Freund Tamás alátámasztotta azt, hogy azoknak az embereknek, akik kicsi korukról rendszeresen valamilyen művészeti nevelésben is részesülnek, azoknak sokkal fejlettebb a belső világuk, több mindenre képesek asszociálni egy adott esemény, vagy folyamat kapcsán, mint azok, akiket nem így neveltek.


Hullámtevékenység, amelyet érzelmek generálnak


Az agykutató elmondta, kísérletek most már bizonyítják azt, hogy a tanulás és a memóriafolyamatok attól függnek, hogy mennyire képesek az éppen kódolást végző idegsejtek egymással együttműködni, azaz egyszerre megszólalni. Hozzátette, ezt hullámtevékenység biztosítja az agyunkban, egyfajta membránfeszültség hullámzás van, ami összehangolja az éppen kódoló idegsejteket. Ezt a hullámtevékenységet olyan idegpályák generálják, amelyek érzelmekről, motiváltságról szállítanak impulzusokat.

 

A belső világ fejlesztése

 

A professzor elmagyarázta, minél több időt hagyunk ezeknek a pályáknak, hogy beleszóljanak a tudatosulás, az érzékszervi információ elraktározásának folyamataiba, annál hatékonyabb lesz maga az elraktározás. A neurobiológus úgy magyarázta, hogy az információk téglakánt funkcionálnak az agyban, a habarcs pedig az, amit összetartja az egészet. Ha vastagabb a habarcs, vagyis a belső világ, annál több mindenhez hozzáragadnak a téglák. Így szélesebb lesz az ember asszociációs képessége. A művészeti nevelésben részesülő fiatalnak, később felnőttnek, egy adott dologról más jut majd eszébe, mint az átlagembernek. Az akadémikus elmondta, ha fejlett, érzelemgazdag, pozitív gondolkodású, motivált a belső világ, akkor sokkal hatékonyabb az előhívási folyamat is. Hozzátette, belső világunk gazdagítása alapvetően meghatározza a kreativitást, a gondolkodóképességet és az emlékezőképességet. Ezt pedig a művészeti neveléssel, például a zenével lehet a leghatékonyabban elérni.

Professzor dr. Freund Tamással egy hosszabb beszélgetést láthatnak május 26-án, pénteken, a Szieszta Pluszban.

ME.