Halld a jelelést, kommunikálj okosan!
A jelnyelv tanulását és a siket felhasználók kommunikációját segíti egy bánkis diák által kifejlesztett okoskesztyű. A találmányt nemrégiben fődíjjal jutalmazták az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen.

– Én diák vagyok, aki segíteni akar sérült embereknek – Tóth Bence jelnyelvvel mondta el az alábbi mondatot. Egy hangszórón mégis hallható volt, amit elmutogatott. Saját találmánya volt segítségére. A Bánki Donát Műszaki Középiskola diákja ugyanis egy olyan okoskesztyűt fejlesztett ki, amely a siket felhasználók kommunikációját segíti.

Tóth Bence elmondta, a siketek számára hasznos lehet mindenképp a találmány, hiszen például ahol nem ismerik a jelnyelvet, ott is megértethetik magukat a használó, mindössze úgy, hogy felveszik és elmutogatják, amit szeretnének, egy hangszóró pedig hanggá alakítja azt.

Az eszköz segítségével a siket felhasználók képesek olyan ügyeket elintézni, amelyekhez eddig segítségre volt szükségük. Ilyen például a banki ügyintézés, a vásárlás vagy a hibabejelentés az autószerelőnél. A kesztyű szókincse folyamatosan bővíthető. A kesztyűn lévő szenzorokkal észlelt mozgásokhoz további hangokat lehet párosítani. Az eszköz még egyfajta prototípus, főként saját készítésű alkatrészekből. A feltaláló, Tóth Bence tovább szeretné tökéletesíteni, tervei között szerepel, hogy egy kijelzőn megjelenne a siket felhasználó számára a jelelt szöveget, illetve a fordított irányú kommunikáció is működne. Ha az eszközt sikerül a későbbiekben olyan formában megvalósítani, hogy mérete, anyaga lehetővé tegye a hétköznapi viseletet, akkor egy ilyen termék megkönnyíti a halláskárosultak részvételét az oktatásban és a munkavállalásban, előmozdítva a társadalmi integrációt.

Tóth Bence találmányát többször is díjazták már. Legutóbb a 26. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen 103 pályamű közül nyerte el az első helyezést. A fiatal feltaláló Brazíliába is készül, ahol egy nemzetközi diákalkotó fesztiválon mutathatja be okoskesztyűjét.

Zadubenszki Norbert