Hatházi Dóra - győzelem az olaszországi versenyen

 Hatházi Dóra újabb sikert ért el, ezúttal az Energy Standard Cup úszóversenyen Olaszországban, Lignanóban. A nyíregyházi úszóhölgy egy arannyal és egy bronzérmmel tért haza a nemzetközi úszóviadalról.

Az olaszországi versenyen a magyar ifjúsági válogatott igen hiányosan képviselte az országot. Hiányzott a csapatból Milák Kristóf, Késej Ajna, Gyurinovics Fanni, Nagy Réka, így a pontversenyben a magyar válogatottnak nem volt nagy esélye.

A 2018-as Energy Standordon ezúttal négy csapat: az olasz-, a balkán válogatott, az Energy Standard csapata és a magyar válogatott vett részt. A Nyíregyházi Sportcentrum úszója, Hatházi Dóra 200 pillangón mindenkit maga mögé utasított, egészen a dobogó legfelső fokáig úszott, ezzel pedig a magyar válogatott lány tagjai közül egyedül sikerült nyernie. A nyíregyházi versenyzőnek még egy érmet sikerült bezsebelni, a 4x100-as váltó tagjaként, ahol Pózvai Kiarával, Muzsnay Zsófival és Barócsi Petrával együtt harmadik helyezést ért el.

Gyula Sándor tanítványa még 50 és 100 pillangón is indult. A nagyon erős mezőny ellenére épphogy lecsúszott a dobogó legalsó fokáról, s mindkét számban a negyedik helyen végzett. A Nyíregyházi Sportcentrum úszója ezen a hétvégén, május 5-6-án már Plezenben az ORV V4-ek versenyén indul a magyar serdülő válogatott oszlopos tagjaként.