Hátrányos helyzetű gyerekeken szeretne segíteni a nyíregyházi olimpikon

Dec 18, 2024

Kovács Richárd példája is bizonyítja, hogy hátrányos helyzetből indulva is el lehet jutni az olimpiára. Az NYVSC-Big Boxing ökölvívója egy alapítványt hozott létre, hogy segítsen. Ebben Novák Katalin korábbi köztársasági elnök is támogatja. 

- Az olimpia után fogalmazódott meg bennem, hogy szeretném valami nemes célra felhasználni azt a figyelmet amit kapok, ezért megalapítottam A Remény Bajnokai Alapítványt. Az alapítvány célja, hogy olyan hátrányos helyzetű gyerekeknek segítsünk, akik nem a legoptimálisabb körülmények között élnek. Célunk, hogy megismertessük az ökölvívást, segítsek a sporttal való kitörésben, célok megvalósításában. Első tervem egy Karácsony előtti adományozás volt 17 gyermeknek, akik érdeklődést mutatnak a box iránt. Ezeknek a gyerekeknek ajándékoztunk sporteszközöket (boxkesztyű, fogvédő, bandázs), melyet Novák Katalin elnök asszony támogatott. Nem csak ebben az eseményben, hanem minden másban is támogat, és segíti az alapítványt, hiszen szívügye neki is ezeknek a gyerekeknek a sorsa. Létrejött az alapítvány Facebook oldala, ahol követhetik munkánkat az emberek. Köszönjük ha megkeresnek minket, és követik az oldalt - mondta Kovács Richárd. 

Előző hír
Múzeumok az egyszülősökért – Karácsonyi adományokat adtak át a Jósa András Múzeumban
Következő hír
Lázba hozta a lengyeleket Nyíregyháza! – A rzeszow-i EKOGALA-n nagy sikert aratott a testvérváros

Kapcsolódó híreink