Sziporkázó poénok, megunhatatlan melódiák, szemet gyönyörködtető ruhák, temperamentumos táncok, élőben elhangzó nagyzenekari muzsika. Kell több egy kellemes estéhez? A recept az 1932-es berlini premier óta remekül működik a Grünwald–Löhner-Beda–Ábrahám Pál alkotói gárda jóvoltából. Olyan örömmel fogadta az I. világháború következményeit nyögő, gazdasági válság által sújtott publikum, hogy két év múlva elkészült Székely István rendezésében a filmes adaptációja is, ugyancsak németül, s ebben szintén Alpár Gitta és Bársony Rózsi játszották a főszerepeket. A világszerte vetített alkotás a mai napig kiváló szórakozást nyújt, bár meséje köszönőviszonyban sincs a színpadi verzióéval. Miről is szól dióhéjban a több mint 3 órás, két felvonásban játszott, fordulatos cselekményű darab?

Törökös vagy örökös feleség?

Egy mézes év után érkezik meg Nizzába világkörüli útjáról az ifjú házas márki (Vaszkó Bence) és neje (Kosik Anita). Miközben mindenki a Hotel Savoyban hagyományosan megrendezett, erkölcsösnek a legjobb akarattal sem nevezhető bálra készül, ők kettesben kívánnak „turbékolni”. Csakhogy a férjet egy titokzatos levélben arra szólítja fel egykori (barát)nője, La Tangolita argentin táncosnő (Horváth Margit), töltse vele az éjszakát. Ez csak hazugságok szövevényes kígyói által oldható meg, amiben készséges segítőkre talál a férfi Musztafa Bey török attasé (Gulácsi Tamás) és a márki komornyikja (Horváth László Attila) személyében. Nekik hála, komikus szituációk sokaságán derülhetnek a nézők. „Muszti” szerint a szerelem betegség, amivel ágyba kell menni, s ő bizony sokféle nővel igyekszik kúrálni a baját, akiket szépen egymás után nőül is vesz. Alapelve szerint a hosszú barátság titka a rövid házasság, amiben már egy fél tucatszor volt része, s újabb célszemély tűnik fel a színen, a feleség unokahúga, Daisy (Kiss Diána Magdolna), aki azonban nem „törökös”, hanem örökös feleség akar lenni... De ki az a titokzatos José Pasodoble, akit a férfiak olyan régóta ismerni vélnek? Mit tehet egy feleség, ha rájön, a „galambdúcban” többen vannak a kelleténél? Csalódottan énekli: „Manapság bolondság a hűség. A férjed se hű hozzád, sőt!” Ám „mi megcsalni nem merjük őt!” Vagy mégis? A darab megoldásában érezhetjük a múlt század eleji szüfrazsett mozgalmak lenyomatát. A kétes erkölcsű táncosnő azonban óv az ilyetén emancipációtól: „A férfiakat megcsalni helyes, de beszélni róla?”

Jutalomjáték a színészeknek

Közben a Novák Eszter rendezte előadásban olyan közismert dalok hangzanak el, mint a Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz, My Golden Baby, Toujours l'amour, Tangolita, Oh, mister Blu... Kosik Anitára mintha nemcsak a ruháit, de a szerepét is rászabták volna. (Egy „velencei” álarc alkalmazásával hihetőbb lenne, hogy a férje nem ismer rá a bálban.) Öröm látni, a társulat többi tagja is milyen jókedvűen remekel az előadásban. Ha kisebb szerepekben is, de Nyomtató Enikő, Horváth Sebestyén Sándor, Rák Zoltán, Bende Kinga, Fellinger Domonkos, Varga Balázs és Lakatos Máté is megvillanthatja tehetségét. A premier alkalmat ad egy kis nosztalgiázásra is a régóta színházba járók számára, hiszen húsz éve lesz az idén, hogy városunkban először vitték színre e művet, egészen kiválóan. Molnár László és Petneházy Attila felváltva játszották a márkit, a törököt Megyeri Zoltán, az esetlen, elcsábítandó ügyvédjelöltet Mészáros Árpád Zsolt alakította, Horváth László Attila volt akkor a pincér, Tóth Károly pedig a komornyik.

S hogy várható-e a házastársi hűség megtartása terén változás a jövőben? Ahogy Muszti mondaná: „Az optimista mindent rózsaszínben lát, a pesszimista feketén, az okos ember színvak.”

Sz. Kántor Éva

(Fotó: momentsphotography, Szánkai Nikolett)