Hétfőtől folytatódik a védőoltások beadása a hetedik osztályos tanulóknak

Máj 22, 2020

Hétfőtől folytatódik a védőoltások beadása a hetedik osztályos tanulóknak - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília közölte: a tavaszi kampányoltások közül a kötelező, Hepatitis B vírus elleni vakcinából az őszi első adagot 98 ezer tanuló kapta meg, a másodikat azonban márciusban csak 20 ezer diáknak tudták beadni a járványügyi helyzet miatt. Az oltásból kimaradt diákoknak május 25. és június 12. között pótolják az oltást.

Ugyanebben az időszakban kapja meg a HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltás áprilisban elmaradt második adagját az a mintegy 41 ezer 7. osztályos lány, akinek a szülei igényelték ezt az oltást - tette hozzá.
A szakember jelezte, az oltások beadásáról pontos információt kapnak mind az iskolák, mind pedig a szülők. Fontosnak nevezte, hogy még ebben az időszakban minden érintett tanuló megkapja ezeket a védőoltásokat, így arra kérte a szülőket, gondoskodjanak arról, hogy gyerekük megjelenjen az oltás megadott időpontjában. Hozzátette: az oltások beadása során is fokozottan ügyelnek a járványügyi szabályok betartására.

A járványügyi adatokat ismertetve Müller Cecília elmondta, a járvány kezdete óta 3641 embernél igazolták a fertőzést, az aktív fertőzöttek száma 1659, az elmúlt 24 órában hárman haltak meg a betegséggel összefüggésben és 43 új igazolt fertőzöttet regisztráltak. Növekszik a gyógyultak száma, ők 1509-en vannak, kórházban 510 embert ápolnak, közülük 27-en szorulnak gépi lélegeztetésre - ismertette.

Azt mondta, a számadatokból látszik, hogy csökkenő tendenciát mutat az aktív fertőzöttek száma, "apró elmozdulások, változások" ugyan vannak, de tendenciaszerűen csökken az aktív fertőzöttek száma, a járvány lefelé tartó időszakában vagyunk.

A 43 új esetből 16-ot Budapestről jelentettek, Fejér megyéből kettőt, Hajdú-Bihar, Nógrád és Jász-Nagyunk-Szolnok megyéből egyet-egyet, Komárom megyéből 8-at, Pest megyéből 4-et és Zala megyéből 10-et.

A 16 fővárosi fertőzött közül négy az Óhegy utcai szociális otthon lakója, míg a Zala megyei tíz esetből négyen a Külső-Kórház utcai szociális otthonból kerültek ki. Ezenkívül szintén Zala megyében találtak egy családot, ahol három embernél lett pozitív a teszt eredménye; minden esetben folyik a járványügyi vizsgálat.

Müller Cecília elmondta azt is: a fertőzöttek megoszlását nézve a 100 ezer lakosra jutó esetszám 37,3. Jelentős különbségek vannak az egyes megyékben: Budapesten ez a szám 98,5, Zala megyében 89,7, Fejérben 86,9, Komáromban 71,5, Pest megyében pedig 39,1.

Az óvodák és bölcsődék megnyitásával kapcsolatos óvintézkedésekről szólva a tisztifőorvos azt javasolja a szülőknek, hogy az intézményen belül is tartsák be a szociális távolságot, az öltöztető helyiségben maximum ketten, hárman tartózkodjanak. A felnőtteknek a maszk viselése nem kötelező az óvoda falain belül - tette hozzá.

A nyári ottalvós táborok kapcsán a személyes higiénia betartására hívta fel a figyelmet, illetve itt is törekedni kell a zsúfoltság elkerülésére, például a hálóhelyiségekben vagy az étkezések során, fokozottan ügyelni kell az ágyneműk mosatására, és a zárt terek gyakori szellőztetésére.
Az iskolákat megnyitásuk előtt alaposan ki kell takarítani és fertőtleníteni - mondta kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos.

Szintén kérdésre Müller Cecília elmondta azt is, csütörtöktől újra fogadhatnak betegeket a tatabányai Szent Borbála Kórház szakrendelései és ambulanciái bizonyos ellátások esetében. Ez alól kivételt képez a neurológiai osztály, a gasztroenterológia, a kardiológia, a nephrológia, a pszichiátria és az urológia.

Az országos tisztifőorvos elmondta, változó a háziorvosok által megrendelt koronavírus-vizsgálatok száma, eddig a mentőszolgálat összesen 35 432 mintavételt végzett, ezek zöme a háziorvosok kérésére történt. Hozzátette: változó, hogy a háziorvosok hány vizsgálatot kérnek, volt olyan nap, hogy több ezer ilyen vizsgálati kérelem érkezett a mentőkhöz, de volt olyan nap is, amikor csak pár száz vagy ennél is kevesebb.

Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járványnak lesz-e második hulláma és az milyen intenzitású lesz, Müller Cecília azt mondta: jelenleg nem lehet pontosan megmondani, hogyan alakul a fertőzés további szakasza, de nagy valószínűség szerint visszatér a járvány. Véleménye szerint ősszel-télen mindenképpen számolnunk kell a kórokozóval, így a készültéget, az éberséget fenn kell tartani.

 

Forrás: MTI

Előző hír
Kormányinfó: Európa egyik legsikeresebb védekezése a magyar
Következő hír
Rózsakert Szabadtéri Színpad

Kapcsolódó híreink