„Hétpróbásak leszünk!” – De mi az igazi próbatétel?

Habár a Fiatal Fogyatékkal Élők Otthonáért Egyesület tagjai a második próbájukat is sikeresen teljesítették a hétből, - legyalogolták a tervezett 10 km-t Pálháza - Kőkapu között és Fűzérradványon, - most azt mondják, az igazi próbatétel az, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan őrizzük meg egészségünket.

Mivel egyaránt fontos számukra az egészség-, a környezet-, és a természet védelme, ez évi programjaikat is e köré szervezik. Az "Egészségünk védelmében" szervezett délutánon a járványveszély ellenére is sokan részt vettek, hogy tájékozódjanak és tanácsot kérjenek pillanatnyi egészségi állapotukkal kapcsolatban, illetve arról, hogy milyen természetes módon védhetik azt meg.

Ehhez nyújtottak ezúttal is nagy segítséget az Egészségfejlesztési Iroda nyíregyházi munkatársai, valamint a NICS Zrt és a Nyírségi szappan képviselői. A FIFOT Egyesület tagjai tudják mennyire fontos, hogy vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra, és bíznak abban, hogy ebben az évben még legalább háromszor találkozhatnak, hiszen előttük van a "Környezetünk védelmében" és az "Irány a természet" program, valamint a közös Karácsony várás, hiszen nincs fontosabb, mint a családok és az összetartozás erősítése. 

A rendezvények támogatója a Nyíregyháza MJV Önkormányzata, melyért köszönetüket fejezik ki.