1950. november 12-én, immár harmadik alkalommal gyűltek össze, hogy a város vasútállomásának aktuális felvételi épületét átadják. Az elsőt 1858. szeptember 5-én, a Pfaff Ferenc tervei alapján épült másodikat pedig 1909. december 27-én adták át. Az amerikaiak légitámadásának és a németek robbantásának eredményeként, 1944-ben mindkét épület elpusztult.

Az 1949-ben elfogadott és 1950-ben indított első ötéves tervbe belefoglalták az új nyíregyházi felvételi épület megépítését is. A terveket a Közlekedési Épületeket Tervező Vállalat munkatársai készítették el, akik a későbbi vágánybővítés lehetőségére gondolva, nem a bombázás miatt elpusztult épület helyére, hanem előbbre, a város irányába kitolva jelölték ki az új épület helyét. A munkálatok már 1949 áprilisában megkezdődtek és a közel 5 millió forintos beruházásnak köszönhetően, 1950 novemberében az ország legmodernebb, legjobban berendezett állomásépületét vehette birtokba az utazó nagyközönség.

Az átadási ünnepséget beharangozó újságcikkek hangsúlyozták, hogy „országunkban ezer és ezer ilyen és még nagyobb alkotás hirdeti a dolgozó nép erejét, egyet akarását és békeharcát”. Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter is kiemelte avatóbeszédében, hogy „ez az épület a béke ügyét szolgálja”. Az ünnepségen szót kapott az építési munkákat végző Nyíregyházi Magasépítő Vállalat festősztahanovistája is, aki szerint a munkások előtt építés közben Rákosi gondolatai lebegtek: „nemcsak a mennyiségre törekedtünk, hanem a minőséget is néztük”. Ennek ellenére az is kiderült, hogy az építkezéshez 1 millió 200 ezer téglát, 96 ezer métermázsa kavicsot, 100 ezer kg betonvasat és    1 millió kg cementet használtak fel. Az épületben külön fürdőszobával és ágyakkal ellátott gyermekvárótermet, valamint iskolapadokkal és könyvtárral tanulóvárótermet is alakítottak ki, a felnőttek kényelmét pedig meleg vízzel és központi alsófűtéssel felszerelt várócsarnokkal biztosították.

Az 1960-as években szociális és üzemi helyiségekkel bővítették, majd 2001–2002-ben pedig átépítették. 

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)