Holokauszt 80: megemlékezés a Váci Kulturális Központban
A Holokauszt 80 Emlékév alkalmából tartott megemlékezést a Nyíregyházi Zsidó Hitközség a Váci Mihály Kulturális Központban. A köszöntőbeszédek után a Debreceni Színjátszó Stúdió bemutatta Pilinszky János KZ-oratóriumát.
1944. április 16-án kezdték meg a Magyarország területén élő zsidók gettósítását, hogy aztán elszállítsák ezeket az embereket különböző haláltáborokba. Nyíregyházán a mai Bernstein Béla téren gyűjtötték őket, akiknek egyszerűen az volt a bűnük, hogy zsidónak születtek. Nyíregyházáról több mint 5 ezer embert szállítottak el, és csupán töredékük élte túl a borzalmakat.
Auschwitzból a csodával határos módon tért vissza a halál torkából a közel 100 éves Gyula bácsi.
„Abban a pillanatban már nem is tudtam, hogy ki van itt, mert apukámtól, anyukámtól szétválasztottak, már amikor a vagonból kiszálltunk. Egyedül maradtam”
– emlékezett Markovics Gyula. Félelem, gyűlölet és gyávaság. Megaláztatások. Népirtás. Sírni és imádkozni kell, hogy az ember ne élje újra nap mint nap a történteket. 80 évvel ezelőtt a zsidóság családi ünnepén, a pészah alkalmával íratták össze a zsidókat, akiket majd el kell szállítani a gettóba, onnan a táborokba. Testvérek, nagyszülők és más rokonok, barátok, szomszédok kerültek erre a sorsra.
„Én most leszek 70 éves. Amióta az eszemet tudom, a testvérem képe az én szobámban van, és mindennap ránézek. Az akkor 4 éves kislány – akit elvittek – mosolyog rám. Mindig megkérdezem, hogy te mosolyogsz, akit elvittek a gázba? Nem tudunk erre feleletet, erre senki nem tud feleletet adni. Nem nekem kell megbocsátani, hanem azoknak kell megbocsátani, akik odamaradtak, vagy még itt vannak. Én helyettük nem bocsáthatok meg. Én úgy gondolom, hogy a jelenlévők azok nem bűnösök, ők nem tehetnek arról, hogy a szüleik mik voltak”
– mondta Felber György, a Nyíregyházi Zsidó Hitközség elnöke. A ma Debrecenben élő, egyébként bökönyi származású újságíró – büszkén vállalva szabolcsi gyökereit – tagja lett a Nyíregyházi Zsidó Hitközségnek. Mint új ember, köszöntötte az emlékező közönséget. 80 éve, 1944. április 15-én este a nagyapja még elmondta a bökönyi kistemplomban az esti imát, majd a nagymama szólt a közösséghez: ne siessetek haza, valamit meg kell beszélni.
„Akkoriban későn jöttek a hírek Pestről. Nem volt telefon, nem volt internet, a napilapokhoz is nehezen jutottak a faluban. Náci bácsi – így hívták –, a vezető közölte a közösség tagjaival, holnap reggeltől gettókba tömörítik, terelik a zsidókat. Holnap reggeltől másmilyen élet következik. Az öregek tudták már ezt, de még az utolsó pillanatban sem hitték el, hogy ez megtörténhet. Bizakodtak, hogy ilyen nincs. Hiába voltak zsidótörvények, hiába volt megkülönböztetés, hiába kellett akkor már régóta sárga csillagot viselni, valamiben hittek. Talán abban, hogy az előbb elhangzottak nem történhetnek meg”
– szólt a közönséghez Weisz György újságíró. Ember embernek a farkasa – ezt írták le a rómaiak néhány ezer évvel ezelőtt, és azóta az ember nem igazán tanulta meg, hogyan tisztelje, becsülje és fogadja el a másikat. Hogyan kell helyesen kezelni azt a világot, amiben él. A 20. század legnagyobb tragédiája a holokauszt, hiszen a legrövidebb idő alatt a legtöbb európai állampolgárt semmisítették meg a koncentrációs táborokban.
„A magyarországi zsidóságot fél éven belül szinte – hogy így fogalmazzak – lenullázták. Magyarországra nagyon kevesen tértek vissza. Akik nem szerettek volna visszajönni eredeti hazájukba, azok a világ különböző pontjain találták meg a helyüket – ha túlélték a haláltáborokat. Erre emlékezünk most. Azt szokták mondani, hogy amire az ember nem emlékezik és nem emlékeztet, azt elfelejtjük, az elvész. A 20. század legnagyobb tragédiája ez az emberiség történetét nézve, és nemcsak nekünk, a fiataljainknak is le kell vonni a tanulságot ezekből az eseményekből”
– tájékoztatott dr. Ulrich Attila alpolgármester. A korábbi századokban voltak már vallásháborúk, keresztes hadjáratok, mindenféle tanulság nélkül. Itt, Nyíregyházán, ahol a betelepítések nyomán sokféle ember él, tudni kell megbecsülni azt a sokszínű világot, ami körülvesz bennünket – zárta gondolatait az alpolgármester.
