Veres Amarilla a kerekesszékes női párbajtőrcsapat tagjaként bronzérmet szerzett, nyíregyháziként elsőként, egyéniben pedig az ötödik lett. Ráadásul a paralimpiai bizottság összeállított egy kisvideót a kilenc legszebb pillanatról, amelyben Amarilla asszója is helyet kapott.

Mintha tegnap lett volna, hogy a Váci Mihály Kulturális Központnál a kivetítők előtt több száz szurkolóval együtt ökölbe szorított kézzel figyeltük, amikor a Magyarország–Portugália foci EB mérkőzésen Gera Zoltán mellel maga elé tette a labdát és az ellenfél hálójának bal alsó sarkába célzott, méghozzá sikerrel. Azóta már láthattuk Kozák Danutát a riói olimpián megvédeni olimpiai címét és többek között Hosszú Katinkát is négyszer felállni a dobogóra. Büszkék lehetünk a magyar sportolókra, szűkebb környezetben pedig nem kicsit a nyíregyháziakra is, hiszen Helebrandt Máté 20 kilométeres gyaloglásban egyéni csúccsal a huszonnyolcadik helyen ért célba, a paralim­pián Veres Amarilla pedig bronzérmet szerzett – elsőként Nyíregyházának. Vele beszélgettem...

ÁLOM VOLT A VÁLOGATOTT MELEGÍTŐ

Amarilla gimnazistakorában találkozott először a vívással. Hamar ki is derült, hogy tehetséges ebben a sportban, de amikor már szerette volna versenyeken is megmérettetni magát, az nem sikerült neki a fizikai korlátai miatt. Baloldali bénulással született, gyerekkorában folyamatosan gyógytornákra és kezelésekre járt, ezt azonban mindig is titkolta. Eldöntötte, hogy ha nem lehet élsportoló, akkor edző lesz. Így került újra kapcsolatba Pákey Béla edzővel, aki 2014-ben javasolta neki, próbálja meg a kerekesszékes vívást.
– Az első világkupámon már az első nyolc között végeztem, és onnantól nem volt megállás. Jöttek sorba a versenyek és edzőtáborok, igazából beindult az, amit gyerekkorom óta szerettem volna. Már tizenéves koromban is a válogatott melegítőről álmodoztam, meg a híres Tatai edzőtáborról. Amikor az első válogatott melegítőmet megkaptam, hazavittem és csak nézegettem. Felvettem, levettem, nem is mertem először kimosni. Ez nagyon nagy álmom volt, el sem hiszem, hogy már több is van belőle azóta.
Amarilla a mai napig jár kezelésekre, de az edzések hatására a fizikuma erősödik – a jobb oldala húzza magával a balt –, viszont az izomgyengesége miatt a bal kezét, amivel kapaszkodnia kellene, nehezen tudja használni, ezért az ki van kötve, hogy ne essen előre.

„A KEREKESSZÉK EGY SPORTESZKÖZ”

Kerekesszékkel vívni egy teljesen más taktikát igényel. Az ép vívók például párbajtőrben tudnak lábmunkázni, ha nincs ötletük, vagy ha elfárad a kezük, akkor hátra tudnak lépni, hogy az ellenfél véletlenül se tudja őket eltalálni. Kerekesszékben viszont, ha nincs meg az ötleted, nincs is kegyelem, azonnal tust kapsz. Nincs olyan, hogy elfárad a kezed. Kerekes­székben ülsz, nem tudsz kilépni a távolságból, csak a törzseddel tudsz előre-hátra mozogni. Nekem a kerekesszék egy sporteszköz, nem dramatizálom túl. Bár már kicsi koromban is mondták az orvosok, hogy ha nem foglalkozunk a problémámmal, nem járok kezelésekre, tornákra, akkor én is belekerülhetek.
 

PÁNIKOLT, HOGY ELFELEJT VÍVNI

– A paralimpia előtt megsérültem, így a felkészülési időszakom javarészt orvosokkal és krioterápiával telt. Pánikoltam, hogy nem tudok majd felkészülni és elfelejtek vívni. A nemzetközi edzőtáborban viszont erőre kaptam, annyira jó volt, hogy újra vívhatok, kirobbanó állapotba kerültem. Élveztem a sportot, hiszen ez egy játék, amiben cselezni kell, és túljárni a másik eszén. A paralimpia előtt nem gondolkodtam helyezésben, hiszen mindig az számít, hogy az asszó után milyen érzéssel veszed le a plasztront (vívók ruhája). Lehetek elégedett akkor is, ha kiesek, mert előfordulhat, hogy ennek ellenére is nagyon jól ment a vívás, egyszerűen csak a szemben ülő ellenfél jobb volt.
Amarilla azt mondja, ő még az élsport előszobájában jár, hiszen csak harmadik éve versenyez, így nagyon kezdőnek számít, eredménytől függetlenül, és éppen ezért a csillagos égig tud fejlődni. Hogy szurkolhatunk-e neki a 2020-as tokiói paralimpián? Nem is kérdés, hiszen célja, hogy újra kijusson. Idén még vár rá két világkupa, jövőre a világbajnokság és persze a rengeteg edzés, munka és alázat. Persze, mindezeket nem bánja, hiszen mint mondja, a sok vívás nem elvesz tőle időt, hanem ad. Élvezi minden percét, még a legfájdalmasabbakat is.

(Szerző: Bruszel Dóra)

„ELÉGEDETT VAGYOK”

– Emlékezetes marad a riói olimpia. Nagyon szuper volt a terem, a pástok, a hangulat. Egyéniben az ötödik helyet értem el. Ha előtte valaki azt mondta volna, hogy ezzel a vívással ötödik leszek, kinevettem volna. Klasszisokkal jobb voltam, de sok piros lapot kaptam, ami nem járt volna. Asszó közben én, a kis kezdő, úgy voltam mindegyik után, hogy nem baj, csináljuk, csináljuk, küzdeni kell, de egyszer csak vége lett a versenynek. Lehet, jobb is, hogy így alakult, mert valaki úgy akarta ott fent, hogy egyéniben ne kerüljek a legjobb négy közé. Ennek ellenére az asszóm után is láttam egy-két arcon, hogy hűha, ez a Veres ez félelmetes – nekem ez számít.

(Felső fotó: Pákey Béla edző és Veres Amarilla a riói olimpián – paralimpiai bizottság facebook oldala)