Így folytatódik a Mandala Nyár augusztusban

33 éve hamisítatlan nyarat varázsolnak a nézők elé a Mandala Nyár produkciói. Az idei forró júliusban operettgálára, musicalvígjátékra és klasszikus operettre válthattak jegyet a nézők. Így lesz ez augusztusban is, amikor a Miniszter félrelép mellett, a Lúdas Matyi, az Örömszülők, illetve Anna and the Barbies koncert is várja az érdeklődőket.   

Borban az igazság, borban a vigasz operettgála, Ments meg szerelem musicalvígjáték, és a klasszikus Charlie nénje, ezek voltak a Mandala Nyár legsikeresebb előadásai júliusban.

A mindig szeszélyes időjárás miatt csupán egyetlen előadást halasztottak, a kötelező olvasmánynak számító Liliomfit augusztus 19-én láthatják majd a nézők. A nyár folytatódik és csupa izgalmas előadást ígér.

 Itt az augusztus, a napokban a Miniszter félrelép előadással nyitjuk meg a Mandala Nyár augusztusi programszakaszát. Ez a Mandala Dalszínház, a Kisvárdai Dalszínház és a Mandala Nyár közös produkciójában valósul meg. 2008-ban egyszer már bemutatta a Mandala Dalszínház Ray Cooney talán legnagyobb sikerdarabját, most ennyi év elteltével újból elővehetjük. Új díszletet kapott az előadás, új jelmezeket és gyakorlatilag a főszerepükön kívül minden szereplő új. A rendezés maradt a régi. A Mandala Nyár 33 éve ugyanazon ars poetica szerint folyik, tehát igazi nyári, szórakoztató jellegű előadásból. Minél több szórakoztató jellegű, zenés előadást igyekszünk összeválogatni és ez idén sem volt másképp

- fogalmazott Bódis Gábor a Mandala Dalszínház ügyvezetője.

A Mandala Nyár keretében tavaly 11 produkciót láthattak a nézők, 75 fellépővel, és összesen 7700 nézőt szórakoztattak. A mandalások abban bíznak, hogy idén még többen lesznek kíváncsiak összességében a produkciókra.

Ami biztos záróelőadásaként augusztus 21-én egy különleges Anna and the Barbies koncert várja a közönséget, a vendég pedig Kálloy Molnár Péter lesz. A színházi elemekkel ötvözött koncert a nyár egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik, amely méltó lezárása lesz a fesztiválnak. Egy elgondolkodtató, verses-zenés színházi előadás készül, nem pedig az Anna and the Barbies megszokott energikus koncertje.