Indul az ötödik kulturális közfoglalkoztatási program

Mérföldkő a közművelődésben – ezzel a címmel rendezett régiós szakmai napot a Nemzeti Művelődési Intézet a Váci Mihály Kulturális Központban. A mérföldkővel a szervezők kettős dologra kívánták ráirányítani a figyelmet. Egyrészt a Nemzeti Művelődési Intézet átalakult. A közművelődési feladatellátás biztosítása már az egész Kárpát-medence magyarlakta területeire kiterjed. Másrészt pedig a kulturális alapellátás kiterjesztése folyik, amit a közművelődési intézményeknek kell végrehajtaniuk. A fórumon ezekről a folyamatokról számoltak be.

Közművelődés helyett most már egyre gyakrabban azt használjuk, hogy közösségi művelődés. Hogy legyen minden településen, minden városrészben, városban olyan közösség, akik öntevékeny módon olyan értékközvetítést valósítanak meg, amely az ott élők épülését szolgálja, és ehhez ad újfajta eszközöket, lehetőségeket és támogatást a megújult formában Nemzeti Művelődési Intézet – foglamazott Kárpáti Árpád, a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Jelentős szerepet kap Nyíregyháza

 

A Nemzeti Művelődési Intézet új stratégiájában kiemelt szerepet kap Nyíregyháza is. Egy szorosabb együttműködés keretében a nemzeti kultúra terjesztésében több feladat hárul majd a városra. Ennek egyik sarkalatos pontja a most induló ötödik kulturális közfoglalkoztatási programban való aktív részvétel is. Jelenleg közel húsz kulturális közfoglalkoztatott dolgozik a város múzeumaiban, könyvtáraiban, illetve a Váci Mihály Kulturális Központban. Dr. Ulrich Attila alpolgármester kiemelte, Nyíregyháza elkötelezett amellett, hogy ez a szám növekedjen.

 

Sikeres program

 

A Váci Mihály Kulturális Központ három fő közfoglalkoztatottat alkalmazhat egy időben. Mészáros Szilárd igazgató elmondta, eddig a teljes keretet kihasználták, és a most induló programba is mindenképp bekapcsolódnak majd, hiszen kifejezetten sikeresnek találják: a hozzájuk érkezők nemcsak tapasztalatot szerezhetnek egy kulturális központ működéséről, hanem akár állást is kaphatnak náluk.


Hat helyszínen

 

A régiós szakmai napokat április 25. és május 9. között rendezi meg a Nemzeti Művelődési Intézet összesen hat helyszínen, Nyíregyháza mellett még Pécsett, Kecskeméten, Zalaegerszegen, Salgótarjánban és Székesfehérváron.

Zadubenszki Norbert