Egészen modern módon közelít az íráshoz, vagy inkább mondhatnánk, hogy közvetíti az írást Bessenyei Gábor író, akinek tartalmaival nemcsak könyvek formájában találkozhatunk. És, hogy miért is tartalom, talán legjobban már az foglalja össze, hogy a legnagyobb közösségi média felületeken és videómegosztón is nagyon aktívan jelen van. Ifjúsági regényíróként kiemelten fontosnak tartja, hogy a fiatal generáció szeresse az olvasást, erről is kérdeztük többek között a Sziesztában.
Több területen is munkálatokat végez a fűtési idényen kívül a NYÍRTÁVHŐ. A szakemberek a távvezetékek és a városban található háromszáz darab távfűtési akna karbantartását, felújítását, valamint a hőközpontok rekonstrukcióját végzik, de már elkezdték az éves beruházási munkálataikat is, amelyek minden városrészt érintenek. A munkálatok a tervezett ütemben haladnak, várhatóan legkésőbb szeptember 15-ig végeznek a helyszíneken.
Kihívások a művelődés és a felnőttképzés világában címmel rendezték meg a Debreceni Egyetemen a Durkó Mátyás Emlékkonferenciát, ahol hagyományosan átadták a Durkó Mátyás Emlékérmet is. A DE-BTK Művelődéstudományi és Humán Tudományok Tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia Andragógia Albizottsága és a Nemzeti Művelődési Intézet közösen dönt arról, hogy ezt a rangos díjat kinek ítéljék oda. 2024-ben Tóthné dr. Kerülő Judit, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatója vehette át ezt az elismerést.
Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő különleges Családi Élménynapot rendezett szombaton, melynek célja az volt, hogy felejthetetlen napot biztosítson a családok számára, tele szórakoztató játékokkal és kikapcsolódási lehetőségekkel. Az egész napos rendezvényre több mint ötezer vendég érkezett, a legnépszerűbb játékok között volt a rodeóbika, a mászófal, a dartsfoci és a gokart.
Több utazási irodánál is megkezdődtek az előfoglalások az őszi-téli utakra. Ilyenkor sokan vakációznak melegebb éghajlatú országokban, de kedvelt célpontok a síparadicsomok is. Last minute útból nem sok van, de így is vannak, akik a nyári üdülésüket a napokban foglalják le.
Tatár Anikó, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. front office menedzsere a közelmúltban Bencs László emlékérmet kapott a turizmus területén végzett kiemelkedő munkájáért. Pályafutását egy utazási irodában kezdte, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzatnál dolgozott, később pedig a nyíregyházi Tourinform vezetője lett.