IPH segít a szülőknek

A mássággal élőket gondozók gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy nem találnak közelükben lévő, megfelelő minőségű szolgáltatást vagy ellátást. Sokszor gondot jelent fejlesztő intézményt, iskolát, vagy olyan egészségügyi intézményt találni, ahol gyermekeik speciális igényeihez igazodnak. Ezekhez nyújt segítséget az Információs Pontok Hálózata. Az internetes felület adatokat tartalmaz, így a szülők a korai fejlesztéstől kezdve az iskolán át a jogi tanácsadásig, és a szabadidő hasznos eltöltéséig mindenre találhatnak ötletet, címet, elérhetőséget. Az információgyűjtő és -átadó rendszer nagy segítséget jelent a fogyatékos embert gondozó családoknak.


Segít az önálló keresésben

 

Tóth Sándorné, érintett szülő a program bemutatóján azt mondta, eddig egymástól kaptak ötleteket, most azonban már önállóan is tud keresni az, akinek valamilyen segítségre van szüksége. Az internetes hozzáférés szélesebb választási lehetőséget kínál.

További képekért kattintson a fotóra!

Az információs hálózat az egész ország területére kiterjed, így az érintettek több lehetőségből választhatnak.

 

6500 intézmény 15 ezer szolgáltatása

 

Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítvány módszertani munkatársa elmagyarázta, az információs tömeg, amely megtalálható az adatbázisban, 6500 intézményt és közel 15 ezer szolgáltatást kínál. Az info.kezenfogva.hu oldalon elérhető adatokhoz bárki hozzáférhet.

A többféle keresési alternatívát kínáló Információs Pontok Hálózata a Kézenfogva Alapítvány, valamint a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával valósult meg közel 15 millió forint értékben.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)