IV. Sóstói Barkács-Bogrács Amatőr Főzőverseny – Szombaton irány Sóstó!
Fotó: sostort.hu

A korábbi években számtalan boldog csapat készítette el finomságait, a résztvevő vendégek pedig elégedetten falatoztak, így a szervezők idén újra készen állnak arra, hogy több száz vendéget lakassanak jól Sóstón. Július 20-án, szombaton 09.00-kor kezdetét veszi a negyedik Sóstói „Barkács - bogrács” Amatőr Főzőverseny!

A szabályok nem változtak, idén is legfeljebb 15 csapat nevezésére van lehetőség, egy csapat maximum 5 főből állhat. Persze a szurkolók, tanácsadók, rokonok, barátok létszáma végtelen is lehet! A csapatok választhatnak, vagy marha, vagy sertés, vagy csirkehúsból készült ételek versenyeznek, mindenki magának dönti el milyen húst választ, max. 15 kg. hús áll minden csapat rendelkezésére, amit 09.00 órakor vehetnek át a színpadnál. A szervezők változatlanul minden csapatnak biztosítanak egy sátrat és 2 db. sörpad garnitúrát. A főzéshez az egyéb kellékeket (gázpalack, gázzsámoly, üst, üstház, fűszerek, köret, stb.) a csapatok maguknak kell, hogy biztosítsák.

Az ételeket 13.00 óráig kell elkészíteni, amikor szakértő zsűri rangsorolja azokat, az eredményhirdetés várhatóan 13.45-kor kezdődik. A tálalás és a sátor díszítése is hozzájárulhat a sikerhez, szárnyalhat a fantázia! Az elkészült ételek a látogatók által megvásárolhatók, minden csapatnak minimum 50 adag ételt kell készítenie, az ételek ára maximum 1.000 Ft. lehet, fizetni a helyszínen megváltott kóstolójegyekkel tudnak a látogatók.

A versenyek alatt a színpadon a Milord Duó, az Artézis zenekar, a RealMen, a Blues Balloons és a Szívtiproll Együttes szórakoztatják az érdeklődőket, akik egészségügyi szűrésen is részt vehetnek. 

A gyerekeket a délelőtt folyamán lufibohóc szórakoztatja, majd ingyenes csillámtetováláson vehetnek részt 16.00 – 19.00 óra között!

Színes és ízletes napnak nézünk elébe, a szervezők mindenkit szeretettel várnak a Krúdy sétányon július 20-án!

A fellépők sorrendje:

14.30-15.30 Milord Duó
16.00-17.00 Artézis zenekar
17.30-18.30 RealMen együttes
19.00-20.00 Blues Balloons együttes 
20.30-22.30 Szívtiproll együttes

A rendezvény fő támogatói: a Szőnyegszalon, a KORZÓ bevásárlóközpont és a Baromfiudvar 2002 Kft., médiapartnerünk a 99,4 SunshineFm.

A versenyekre jelentkezők aláírásukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a szervező adataikat kezelje. A szervező a jelentkezési lapon megküldött adatokat összegyűjti, zártan kezeli, majd a versenyt követően megsemmisíti!

 

Forrás: sostort.hu