Játékos angol nyelvű vetélkedővel zárta az évet a Vasvári Pál Gimnázium

Dec 20, 2023

A Vasvári Pál Gimnázium tanárai és 9. C-s diákjai kedd délután angol nyelvű és Disney témájú vetélkedőt szerveztek. A 12 éves múltra visszatekintő Nyelvi karácsony rendezvényen közel 200 diák vett részt. A mellett számos más program várta a diákokat.

A Vasvári Pál Gimnázium idén is különleges módon zárta az évet. Az 1992 óta haladó angol, német nyelvi osztályokkal rendelkező intézményben már hagyománnyá vált a Nyelvi karácsony elnevezésű közösségi program, amelyen számos diák vett részt.

Az esemény kiemelt pontja egy játékos vetélkedő volt, amelynek feladatait a 9. C évfolyam diákjai állították össze, akik lelkesen vettek részt a szervezési munkában. A vetélkedőt a Disney karakterek, filmek, és történetek által inspirált kérdések színesítették, melyek nemcsak a nyelvtudást, hanem egyúttal a mesebeli és nosztalgikus Disney világba való elmélyülést is próbára tették.

- Disneyvel kapcsolatos kvízt és feladatokat állítottunk össze, remélem a döntőt elárulhatom, az egy szabadulószoba lesz, igaz az nem Disney témájú, de számomra az a legérdekesebb

mondta Gál Rebeka, a Vasvári Pál Gimnázium 9. C-s tanulója.

A szervezők célja a közösségépítésen túl az volt, hogy a nyelvtanulást örömtelivé tegyék, és elősegítsék a kreatív hozzáállást a nyelvi kihívásokhoz. A Disney témaválasztás segítségével egy olyan légkört teremtettek, amelyben a diákok szórakoztató módon tanulhattak. A programon az összes nyelvtanár és számos más szaktanár mellett 195 diák vett részt. Az immár 12 éve megrendezett Nyelvi karácsony a vetélkedő mellett egyéb izgalmas programot is tartogatott a tanulók számára.

A nyelvi karácsony 2011 óta kerül megrendezésre iskolánkban. Nyilván a covid alatt egy kicsit másképpen kellett megoldanunk, hiszen nem volt lehetséges az élő találkozás. Akkor videó formájában oldottuk meg, de a program lényege, hogy karácsony előtt a nyelvi tagozatos gyerekeket itt a Vasvári Pál Gimnáziumban összehozza, játszunk közösen egy jót, van süti, van verseny, van ronda karácsonyi pulcsi verseny, van karaoke, tehát jól érezzük magunkat. Mind a kollégák, mind pedig a nyelvi tagozatos gyerekek jobban megismerik egymást, hiszen különböző osztályokban tanítunk, különböző osztályokba járnak a gyerekek. Ez egy közösségi program.

nyilatkozta Gulyás Anita Gabriella, a Vasvári Pál Gimnázium angol szakos tanára és idegennyelvi munkaközösségének vezetője.

A diákok lelkesen vettek részt a játékos feladatok megoldásában. Az esemény bizonyítéka annak, hogy a nyelvtanulás örömteli kaland lehet, különösen, ha a Disney varázslatába burkolózik.

Előző hír
Karácsonyra egészséget – sokan jelentkeztek az ingyenes szájonkológiai szűrésre
Következő hír
FEJLESZTÉS – Munkahelyteremtő beruházással bővítik a Gabriel - Chemie kapacitását

Kapcsolódó híreink