A foglalkoztatásnál kulcskérdés a munkaerő mobilitása, amelyet a kormány az adórendszeren keresztül, kedvezményekkel, illetve különféle mentességekkel segít. Idén az az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatja a vállalkozás a munkavállalói albérletét.
Mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, vagyis albérlet-támogatással öt éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára van.
A legnagyobb összeg az igénybevétel első két évében jár.
Emelkedett az összeg
Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen. Idén ez a mérték jelentősen megemelkedett, a minimálbér 60 százalékára nőtt. Vagyis 2018-től 51 ezer forint helyett már akár 82.800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazottjának a lakhatását havonta.
Fehér Attila a Duna House értékesítési vezetője elmondta:
Nyíregyházán az albérlet-piac jól működik, ha az ingatlant jól árazzák, napok alatt ki lehet adni.
Arra is van példa, hogy cégek vesznek ki lakásokat, akár házakat a munkavállalóik számára, valószínű segíteni fogja őket az új szabályozás.
Támogatott közlekedés
Az albérlet támogatás mellett a munkaerő-mobilitást már 2017-ben is segítette az, hogy a saját gépkocsival munkába járó munkavállalóknak adómentesen adható költségtérítés mértéke 9 Ft/km-ről 15 Ft/km-re emelkedett. Idén továbbra is adómentesen történhet a munkavállalók elhelyezése azokban munkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el. Mindezek mellett a lakhatási támogatás összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti.
Nyíregyházán is segítenek
A nyíregyházi ContiTech is segíti, támogatja munkavállalóit. A vidékről, tömegközlekedéssel bejáróknak a bérlet árának mintegy 86%-át térítik, a saját gépkocsival munkába járást is támogatják. A cég, közösen a Michelin-nel autóbuszjáratot is biztosít alkalmazottainak. A járművek a műszakokhoz igazodva közlekednek a cégektől az autóbusz-pályaudvarig. A ContiTech-nél albérlet támogatás ugyan nem érhető el, ám visszatérítendő, kamatmentes kölcsönnel segítik a munkavállalók ingatlanvásárlását vagy -építését.
Szoboszlai Tibor