Jenei Judit A padlásban, az Alul semmiben, a Yermában és az Aranylakodalomban is szerepel

Huszonegy év után újra Robinson lett a Móricz Zsigmond Színház színművésze; 2002-től, azaz több mint két évtizede a Móricz Zsigmond Színház színművésze Jenei Judit. A 2024/2025-ös évadban A padlás, az Alul semmi, a Yerma és az Aranylakodalom című előadásokban szerepel. Szívesen játszik vígjátékokban és mesedarabokban, közel állnak hozzá a komoly, igazi mondanivalót hordozó szerepek, előadások.

Mások mellett számomra emlékezetes alakítást nyújtott Nőként a Castel Felice-ben, a Rettenetes szülők Madeleine­-jeként, a Színházi bestiákban mint Ms. Farley, a Legénybúcsúban Mona, a menyasszonyként, az Idétlen időkigben mint az idős Mrs. Lancaster, remek volt Labellaként A Szépség és a Szörnyetegben, az Életrevalókban pedig hét szerepet játszott el.

– 2003. február 15.: A padlás bemutatója a Móricz Zsigmond Színházban, Krámer György rendezésében. Huszonegy év után ismét színlapon a siker-musical, a rendező ezúttal Gémes Antos. A régi csapatból ketten újra színpadra léptek: Tóth Károly a Lámpás helyett ezúttal a Detektív szerepében, te ugyanúgy Robinsonként.

– Sőt, hárman, mert Horváth Margit egy időben Sünit játszotta, most pedig Mamókát.

– Nagyon más most Robinsont játszani, mint akkoriban?

– Az én szemszögemből nézve teljesen más a szerepem. Az akkoriban Üteget játszó Kokics Peti gyakran énekelte nekem Emil Ruleztől A lány, ki csak derékig látszik című szám refrénjét. Ugyanis egy kerek, fém szerkezetben ültem, amit ha lábbal hajtottam, gurultam vele ide-oda, deréktól felfelé látszódtam, ezért mindössze a felsőtestemet, a karjaimat és a mimikámat tudtam használni Robinson ábrázolásához. Huszonegy évvel ezelőtt ez nagy újításnak számított, hiszen addig más színházakban a Robinsont játszó színészek egy nagy számítógép mögül beszéltek, a közönség nem látta őket. Én pályakezdőként az első évadomat töltöttem itt. Tisztán emlékszem arra, amikor Krámer Gyurival a balett-teremben tükör előtt állítottuk be, melyik mondatomhoz milyen robot mozgást illesszek. Ellenben a mostaninál, Fosztó Andris koreográfussal mindössze egy egyórás külön próbám volt, lefektettük az alapokat, és mivel többször dolgoztam már vele, megbízott bennem és onnantól kezdve szabadon ötletelhettem, kreatívkodhattam, fogalmazhattam ki magamból Robinsonságomat. A tudomány fejlődésének köszönhetően idén már teljes testemmel fejezhetem ki magam a színpadon, azaz deréktól lefelé is.

– Mesélj, mit jelentett és jelent ma számodra ez a szerep? Nehéz volt gép(ies)nek lenni?

– Régen és most is nagy lehetőséget láttam ebben a szerepben, mert bár nem főszerep, mégis végig bent vagyok a színpadon, és bár sokszor a történet passzív résztvevőjeként, mégsem engedhetek ki, tudatosan kell csinálnom az előadás minden egyes pillanatát, folyamatos kontroll alatt tartva a testemet. Nagyrészt tükör előtt fejlesztettem ki a mozgásrendszeremet, de volt olyan is, hogy a parkban, kutyasétáltatás közben próbáltam ki újabb ötleteket. Előtte körbenéztem, elvileg nem látta senki...

Videókat is néztem AI-okról, de nem akartam egy az egyben lemásolni őket, mert már a maiak eléggé humanoidok, és ha azokhoz idomulok, kevésbé tűnt volna ki robot mivoltom a többiekhez képest. Szóval kb. patikamérlegen mértem ki Robinsont. Mégis, ebben a próbafolyamatban talán az volt a legnagyobb kihívás, hogy mivel Gémes Antos rendezőtől is majdhogynem teljes hatalmat kaptam szerepem megformálásához, magamnak kellett megtalálnom azokat a pillanatokat, hogy amikor hosszan nem szólalok meg, akkor hogyan veszek úgy részt a közösségi életben az emberek és a szellemek között, hogy ne vonjam el a figyelmet arról, ami az előtérben zajlik. Lassan körvonalazódni kezdtek viszonyok, kapcsolódni kezdtem egyes szereplőkhöz, ezáltal is gazdagodott a szerepem. Azt például nagyon szeretem, hogy én, mint mesterséges intelligencia, eltanulok ezt-azt az emberektől és szép lassan én is a közösségükhöz tartozom.

– Robinson nem csupán gép, mert érzései is vannak. Szerinted is?

– Igen. A darab végefelé egyébként van egy konkrét instrukció a szövegkönyvben, hogy Robinson sír, na de addig magamban el kell jutnom, mitől emberiesedek el.

– Mi A padlás sikerének titka?

– Van nagyobb érv, hogy ettől a történettől még egy robotnak is érzései támadnak? A viccet félretéve, a maga módján, a maga esendőségével mindenki szerethető ebben a darabban. Nagyon emberi dolgok vezérelnek mindenkit, de talán leginkább az, hogy tartozzanak valahová, valakihez. És hát a zene! Mind a szövegük, mind a dallamuk egyből a lélekre hatnak. Zseniálisan írták meg. A mi feldolgozásunkban pedig még non plusz ultra, hogy rendkívül igényes a zenei alap, szerintem világszínvonalú, úgy szól, mint egy szimfonikus zenekar, ahol néhol kihallatszik egy-egy hangszer, amitől elájulok a gyönyörtől, vagyis elájulnék, ha nem robot lennék.

– Hamarosan újabb oldaladról mutatkozol meg: a Szindbádban láthat majd a közönség.

– Valóban, január 24-én a Szindbádban lesz egy zenés estünk Olajos Gábor gitárművész és gitártanárral, A csillagok magányosak címmel. Most, hogy így elkezdtem magamban számolni, kiderült, éppen 30 éve ismerjük egymást, ó, te jó ég! Egy gimnáziumba jártunk, mindketten ének szakosok voltunk. Időnként összefúj minket a szél, ő gitározik, én énekelek, most a felállás annyiban változik, hogy Gábor is fog énekelni, én pedig fuvolázni is. Az est az élet csodáiról és nehézségeiről ad tanúbizonyságot, minden elhangzó vershez Gábor komponálta a zenét, valamint én verseket fogok mondani.

– Közeleg a karácsony és az új esztendő. Készülsz már? Hogyan? Van már programtervetek?

– A közeli hozzátartozóimnak szánt ajándékötleteken már október végén elkezdtem gondolkodni, 90 százalékban be is szereztem azokat. Szeretek lázasan morfondírozni, kinek mivel szerezhetek örömet. Az év minden napján szeretettel vagyunk egymás felé, még ha nem is találkozok mindennap mindenkivel, de ilyenkor szeretem ajándék formájában is kifejezni a hálámat, hogy életem részei. A szentestét mindig Édesanyámnál ünnepeljük a férjemmel együtt, hál’ Istennek a 92 éves, temperamentumos nagymamám is köztünk van és ez mindennél többet ér. Karácsony után pedig felmegyek háromszor A padlásra, meghiúsítok egy Legénybúcsút, szilveszterkor pedig elutazom Anconába, mindezt persze a Nagyszínpad díszleteiben.

(Szerző: Kováts Dénes)