Jubilál a Széchenyi Kártya – már 100 millió a hitelkeret
A 15 éves Széchenyi Kártya Program valamennyi hiteltípusában a felvehető maximális hitelkeret 50 millióról 100 millió forintra emeléséről döntött a kormány. A KAVOSZ Zrt. fővárosi ünnepi eseményén átadták a kétszázötvenezredik Széchenyi Kártyát és az első százmilliós Széchenyi Kártya igénylésért járó emlékkártyát.

 

A jubiláló Széchenyi Kártya Program keretében összesen 1841 milliárd forint hitelt helyeztek ki 258 ezer hitelszerződéshez kapcsolódóan. Az indulás óta a hazai vállalkozások 343 ezer hiteligénylést nyújtottak be. Az igénylések 84 százalékát vidéki, 16 százalékát fővárosi vállalkozások adták be, az egyéni vállalkozók aránya 25 százalék volt. A KAVOSZ várakozásai szerint az év végére a beadott kérelmek száma várhatóan eléri a 350 ezret. A Széchenyi-kártya-folyószámlahitel maximális hitelösszege kezdetben egymillió forint volt. A hitelkeret az elmúlt 15 évben többször emelkedett. 2003-ban 5 millióra, 2004-ben 10 millióra, 2006-ban 25 millióra, 2015-ben 50 millióra, ezeket követte az újabb emelés 100 millió forintra. A program keretében jelenleg havonta átlagosan 17 milliárd forint hitelt helyeznek ki, hetente 300 hitelszerződés jön létre, és óránként 100 millió forint összegű hitelhez segítik a vállalkozásokat. A Széchenyi Kártya folyószámlahitel az átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgáló, szabad felhasználású megoldás egy vagy két évre, akár 100 millió forint keretösszegig is igénybe vehető, állami kamat- és kezességvállalási díjtámogatás mellett.

 

MEGYÉNKBEN IS NÉPSZERŰ A PROGRAM

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál is igényelhetők Széchenyi Kártyák. A legnépszerűbb a Széchenyi Kártya folyószámlahitel. Azon vállalkozásoknak, akik például gépeket, esetleg ingatlanokat szeretnének vásárolni, vagy valamilyen fejlesztésben gondolkodnak, a Széchenyi Beruházási Hitelt ajánlják. Az első féléves megyei adatok azt mutatják, térségünkben is megnőtt a kereslet a hiteltermékek iránt. Csak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamarához több mint 260 igénylés érkezett 2017 első félévében. A kihelyezett hitelállomány megközelíti az 1,9 milliárd forintot. A legdinamikusabban az Agrár Széchenyi Kártya hitelállománya növekszik, már most elérték a tavalyi hitelállomány 90 százalékát.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Internet)