Június végéig készíthetik el a megálmodott kerámiatárgyaikat a jelentkezők a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Népművészeti Egyesület fazekas szakkörében. Különböző technikákkal különböző tárgyakat készíthetnek, közben egy jó közösség részei lesznek, türelmet és odafigyelést tanulnak.

„Ezek a zsinórminták úgy készülnek, hogy elsodrom az agyagot, és egyesével rakom rá az edényre. Ez egy nagyon sok órás munkafolyamat, amíg elkészül” – Szolanics Elvira népi iparművész mesélt annak a gyönyörű zöldes színű tálnak az elkészültéről, amit az Országos Népművészeti Kiállításra készített, már két éve. Azt mondta, a kerámiakészítés számára egyet jelent a szeretettel, amely minden napjában jelen van. Fontos célként tűzte ki, hogy ezt a foglalkozást mással is megszerettesse, majd 4 éve a Népművészeti Egyesület tagjaként a Csóri Sándor Alap támogatásával kínálkozott neki az a lehetőség, hogy pályázati forrásból szakkört indítson. A pályázatot Gráf Zsuzsa titkár indította el. Az egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete székházában öt másik szakkör is működik. Fafaragás, szövés, nemezkészítés, csipkeverés, kosárfonás. Szolanics Elvira szakköre viszont a saját műhelyében van, ahova felnőttek, gyerekek, újoncok és visszatérők is járnak.

„Jönnek olyanok is, akik aktív dolgozók, és olyanok is, akik már esetleg nyugdíjasok. A közösségépítés is a célunk. Van, aki eljön és azt mondja: én csak leülök, mert szeretek itt lenni. És a következő lépés, amikor alkot valamit, és nem gondol semmire. Ma olyan sok rossz dolog vesz bennünket körül, és el tudnak mélyülni egy gombóc agyagban, ami előttük van, abba beleálmodják a szép dolgokat, vagy éppen elfelejtik azt a sok rosszat, ami körülöttük van” – mondta el a szakkörvezető.

Hosszú, akár több hónapon át tartó

Az agyagot tisztán, egy zsákban szerzik be. A szakkörösök vesznek belőle egy adagot, aztán a kerámiakészítés első fázisaként át kell gyúrniuk, hogy minél puhább és formázhatóbb legyen. Van, aki ezt követően a korongon munkálja meg, míg más például laptechnikával elnyújtja. Az így elkészült formákat hagyják megszáradni, aztán 900–1000 fokon égetik ki őket. A kemencéből kivéve rájuk kerül a máz, utána jön a következő égetés. Szolanics Elvira kiemelte, hogy ez egy hosszú folyamat, akár hónapokig is készülhet 1-1 tárgy, de a szakkörösök ezáltal türelmet is tanulnak, és talán így még édesebb a munka gyümölcse. Lázár László, az egyik szakkörös megmutatta nekünk a számára legkedvesebb munkáját, aminek különleges mintázata azonnal szembetűnő volt:

„Erre vagyok a legbüszkébb. Ez egy váza, amit az „obvara” technikával készítettünk – ez egy kelet-európai technika. Úgy történik, hogy az agyagot aránylag gyorsan felmelegítjük egy kemencében, aztán a forró agyagra ráöntjük ezt a folyadékot, és úgy keletkeznek ezek a gyönyörű minták rajta.”

10 fő két csoportban

László a visszajáró szakkörösökhöz tartozik a feleségével együtt. Úgy fogalmazott, hogy ez számára az igazi kikapcsolódás. Körülbelül 10 embert fogad a műhely, mivel ennél a létszámnál még a szakkörvezető mindenkire egyformán tud figyelni, és a résztvevők sem zavarják meg egymást. Két csoportban; délelőtt és délután jönnek. Délelőtt a régi motorosok, délután a kezdők, leginkább gyerekek kezdik meg a munkát.