Júniusra elkészül a biciklisek álma?

– Nagyon nagy a forgalom és veszélyes kerékpárral közlekedni – mondja Kazai Béla. A Zöld Kerék Alapítvány vezetője itt mindig zöld mellényben közlekedik, hogy ne üssék el az autósok. – Mindenképp fényvisszaverő ruházatban érdemes jönni, mert nagyon nagy a forgalom. Valamikor a kamionok centiznek bennünket. Ez nem egy szuper dolog. Azért már, ha egy elkülönített kerékpárúton tudunk menni, nagyon jó lenne – fűzte hozzá Kazai Béla.

 

A kormány megígérte

 

A bicikliútra már korábban ígértet tett a kormány. Orbán Viktor 2015 novemberében jelentette be a nyíregyházi városházán, hogy hazai forrásokat felhasználva épülhet bicikliút Nyíregyháza és Tokaj között. A munkálatok akkor néhány hónap után el is kezdődtek, de csak rövid szakaszokon épült meg a várva-várt, turisztikailag is jelentős bicikliút. Többek között a nyíregyházi vásártér mellett, valamint Nyírtelek és Virányos között és Rakamaz határában lehet élvezni a kerékpáros utat.

 

Gőzerővel láttak munkához

 

A legfrissebb információk szerint a bicikliút építése már most tavasszal minden hiányzó szakaszon el fog kezdődni. Erről tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. megkeresésünkre a híradót. Azt is hozzáfűzték, úgy felgyorsítják az építkezést, hogy a tervek szerint még idén nyáron át is adják majd az elkészült bicikliutat. 

– Ennek a 25 km hosszú, egybefüggő kerékpárút hálózat kialakítása várhatóan március közepén minden szakaszon meg fog kezdődni. Öt szakaszra bontva valósítjuk meg a kivitelezést, aminek a véghatárideje 2017 júniusa. A kerékpárút építése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásával a NIF Zrt. beruházásban hazai költségvetési forrás felhasználásával valósul meg – fogalmazott Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs osztályvezetője.

 

A tokaji hidat is átépítik

 

Loppert Dániel arról is beszámolt, hogy a kerékpárúthoz több hidat kell építeni Tokaj és Rakamaz közelében és arról is döntés született már, hogy Tokajban az Erzsébet királyné hidat átépítik annak érdekében, hogy egy két sávos bicikliút és egy gyalogút is elférjen rajta. Az épülő bicikliút háromszor is érint majd vasúti átjárót, ezek biztonságos átvezetése is szerepel a projektben.

Z. Pintye Zsolt