Egy hónapja érkezett a hír: a világűrbe repülhet a nyíregyházi Kapu Tibor! A HUNOR-program kiválasztott kutatóűrhajósának élete most a nyilatkozatokról és találkozókról szól, de nemsokára folytatódik a felkészülés a nagy utazásra, amely során az űrutazásra és az űrállomáson végzendő magyar kísérletekre készítik fel a szakértőt. Június közepén egykori iskolájába invitálta volt osztályfőnöke, hogy példaképként állítsa a mai tanulók elé. Ezt követően adott exkluzív interjút a Nyíregyházi Televíziónak.

– A nyíregyháziak nevében gratulálunk, hiszen mikor egy éve beszélgettünk, akkor még jelölt voltál. Milyen volt a fogadtatás?

– Ebbe az épületbe még nem léptem be ilyen körülmények között, elképesztő fogadtatásban részesültem! Nagy örömmel jöttem, szeretettel és tárt karokkal fogadtak, az egész tornaterem tömve volt. Az elmúlt két és fél hetünk főleg a médiaszereplésekről és találkozókról szólt kollégámmal, a tartalékosnak kijelölt Cserényi Gyulával, de az egésznek a csúcsa itt volt.

– Hazai pályán voltál, tehát el is várható a plusz szeretet, de gondolom, mindenhol csillogó szemekkel fogadtak.

– A fogadtatás mindenhol nagyszerű, rengeteg szeretetet kapunk. Külön kiemelném az Első Hazai űrkongresszust, ahol volt szerencsénk egy panelbeszélgetésen részt venni Farkas Bertalan társaságában. Rengeteg interjút, aláírást adtunk és közös fotók is készültek. Sokaktól azt kapjuk üzenetként, hogy büszkék ránk, szeretnek és sok sikert kívánnak.

– Ez csak megerősíteni tudjuk! A fiataloknak elmesélted, hogyan közölték veletek egyesével a hírt. Mi futott át rajtad abban a néhány percben?

– A kiválasztási döntés közlése egy hosszabb beszélgetés és vita után történt. Behívtak minket abba a díszterembe, ahol korábban az Irányító Testület és a szakmai vezetőink tárgyaltak. Volt egy rövid oklevélátadó ceremónia, gratuláltak a képzés elvégzéséhez – jó érzés volt látni valaminek a végén azokat az ismerős arcokat, akikkel több mint egy évig dolgoztunk. Majd egyesével behívtak egy másik terembe, ahol az asztal közepén egy boríték volt, abban egy papírlap és azon egy mondat, ami az én esetemben úgy hangzott, hogy „kutatóűrhajós pozícióra érdemesnek bizonyult”. Eleinte nem így tervezték, de végül május 26-ára esett a kiválasztás, ami megegyezett azzal a nappal, amikor Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt felment a világűrbe. Utólag jöttünk rá, hogy amikor az Irányító Testület aláírta a konszenzusos döntés alapján felállított sorrendet, éppen 20 óra 20 perc volt, amikor Berci felbocsátása is megtörtént…

– A megnevezésed kutatóűrhajós, de diplomatának is bátran nevezhetnénk, ugyanis én az érzésről kérdeztelek…

– Négyen kezdtük el és 14 hónapig küzdöttünk egy célért, ami azt jelenti, hogy a döntés után négy emberből háromnál látható volt a letörtség. Nem lehet az ember maradéktalanul boldog, amikor a többi társa, akikkel szinte családdá váltunk az elmúlt 14 hónapban, szomorú mellette, úgyhogy az első érzések ambivalensek voltak. Gyula, akit tartalékos űrhajósnak jelöltek, amikor meghallotta, hogy én vagyok a kiválasztott, a sikeremnek őszintén tudott örülni. Aztán rögtön hazajöttem Nyíregyházára, mivel úgy éreztem, hogy a szüleimnek és húgomnak muszáj személyesen elmondanom a hírt, hajnal háromra értünk haza … Onnantól kezdve már tényleg maradéktalan volt a boldogság.

– Szerinted miért te lettél a kiválasztott, vagy erről egyáltalán meséltek-e?

– Csak a döntést közölték. Tudjuk, hogy rengeteg összetevője volt a kiválasztásnak, és azt is, hogy amennyire összetett volt a kiképzésünk, annyira volt komplex a döntés is. Figyelembe vették a kiképzés alatt nyújtott teljesítményünket, minden tanulmányi eredményünket, sportteljesítményüket, fizikai és egészségügyi felméréseinket. Része volt a folyamatnak a pszichológia és a kommunikáció.

– Vagy talán a „szabolcsi gén” is a része volt? Farkas Bertalan is a vármegyénkből indult...

– Pontosan! A döntés után két nappal volt egy sajtótájékoztató a Külügyminisztériumban, a beszédem végén pedig azzal zártam a gondolataimat, hogy azért lehet inspiráló sokaknak a mi történetünk Gyulával, mert vidékről jövünk… így is lehet az ember űrhajós! És talán, ha nyíregyházi valaki, még nagyobb esélye lehet rá, úgy tűnik, van valami a szabolcsi levegőben…(nevet)

– Előre tekintve, bízunk abban, hogy a küldetés sikeresen megvalósul, de emögött egy komoly program is van, a magyar űrkutatás helyet követel magának a csillagok alatt.

– Így van! A HUNOR-program azért jött létre, hogy egy magyar űrhajós végezhessen hazai kísérleteket a világűrben. Ezek mind magyar egyetemektől, vállalatoktól, kutatócsoportoktól érkeztek. Vannak, amik a program indulásakor megvoltak, és olyanok is, amiket a nyílt pályázati felhívásra kaptunk. Azon dolgozunk, hogy ezek eljussanak abba a stádiumba, hogy fel lehessen vinni őket az űrállomás fedélzetére. Az űrállomás az egyetlen hely, ahol el lehet ezeket végezni, elengedhetetlenek az űrbéli körülmények. A legfontosabb, hogy a kísérlet elvégzése alatt és után mind az űrállomás, mind a személyzet biztonságban maradjon, ezen a kollégáim a háttérben folyamatosan dolgoznak.

– Mennyit adott neked Nyíregyháza és a Krúdy gimnázium, a családod, a kötődésed ehhez a sikeres teljesítményhez?

– Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni azokról az élményekről, amiket itt kaptam. Akárhová mentem, mindig mondtam, hogy ezek a legszebb éveim voltak! 37-en voltunk az osztályban, nemrég volt egy esküvő, ahol 14 évvel az érettségi után is rengetegen voltunk ugyanabból az osztályból. Olyan osztályközösség tagja voltam, ami azóta is elképesztően összetartó. Nem volt olyan krúdys esemény, ahol ne léptünk volna fel, nem volt olyan tanórák utáni túlóra, amikor ne próbáltunk volna szívesen egy-egy előadásra. Nagyon büszke vagyok arra a 6 évre, amit itt töltöttem, azt kívánom, hogy mindenkinek ilyen gimnazista évei legyenek!

– Milyen volt Kapu Tibor gimnazistaként?

– 2004 és 2010 között járt a Krúdy Gyula Gimnáziumba, a hatosztályos képzésünkbe, így nemcsak az osztályfőnöke voltam, hanem a magyar- és történelemtanára, tehát magas óraszámban volt szerencsém tanítani. Nagyon lelkes volt, jó kapcsolatteremtő és -tartó képességgel. Az első pillanattól kezdve szívesen dolgozott a közösségért, az osztályban is a főszervezők közé tartozott. Nagyon szívesen dolgozik csapatban, a csapatnak tud a vezetője is lenni, tehát vezető egyéniség, de ha arról van szó, akkor háttérbe is tud vonulni. Sok ötlete van, merész, bátor, és kérni is tud, az ötleteit mindenképpen szeretné megvalósítani. Volt olyan, hogy kitalálták, legyen újra a 24 órás kosárlabda. Bíztattam őket, mint a DÖK vezetőségi tagjait, hogy adják elő jól a kívánságukat a tantestületnek, amit aztán meg is szavaztunk, és az egész tanári kar melléjük állva ügyelt a rendezvényen. Akkor még nem tudtuk, hogy ő lesz az űrhajós, de egy nagyon csillogó szemű, kedves csibész volt a maga szeretetteljes alakjával.

– Mérnök lett a hivatása, ami számíthatott a kiválasztási folyamatban, tanárnő pedig humán tárgyakat tanított neki. Ezzel együtt megértették a közös nyelvet?

– Az osztályból több diák ment műszaki egyetemre, és utólag sok mindent elmeséltek, hogy a dupla magyar órákon milyen csínytevéseket csináltak, de ezt már megszépíti a múlt, úgyhogy mosolyogva hallgattam... Minden osztályfőnöknek a maga nemében különleges minden osztálya, de nekem ők voltak az első hatosztályos közösségem, olyan ez, mint az első szerelem. Az, hogy nagyon jó csapat volt, igazolja, hogy a mai napig is jó barátságban vannak, szeretnek együtt lenni, sokszor szokták mondani, nekik az osztálytársuk a legjobb barátjuk. Együtt járnak síelni, nyaralni, legénybúcsúk, esküvők sorozata… Tavaly is így találkoztam velük, és ez nagyon jó érzés, ahogy az is, hogy tudok róluk.