Vannak azonban életünkben olyan titkok, amelyeket nem lehet feltörni. Kutatni, fürkészni, fejtegetni lehet, mígnem eljutunk a felismerésig, hogy a titokkal szemben a helyes magatartásunk a befogadás, az elfogadás. Karácsony ünnepe is titok. A keresztényeknek Isten megtestesülésének a titka, amikor szeretetbõl, értünk, emberekért az Isten vállalta emberi életünket, hogy nekünk üdvösségünk legyen. A nem hívõknek is titok, mégpedig a szeretet titka. Annak a szeretetnek, amely képes rávenni minket, hogy kilépjünk önzésünkbõl, magányunkból, kényelmünkbõl, és elinduljunk a másik ember felé, felajánlva segítségünket, megosztva vele életünket, idõnket és meglepve õt valami ajándékkal, amely örömet, könnyeket csal a szemébe.

Ne akarjuk minden áron feltörni ezeket a titkokat, mert eltelik az ünnep ahelyett, hogy befogadtuk, megéltük volna. Képzeld el, hogy karácsony éjszakáján kopogtatnak az ajtódon, egy gyermek áll a küszöbön, senkije nincsen és semmije nincsen. Mit teszel? Kikérdezed? Rágódsz rajta hogyan lehet ez? Ki tehet róla? Kinek a felelõssége? Milyen szervezethez fordulhatok?... Vagy befogadod? Megmosdatod és asztalodhoz ülteted, vele étkezel, és megölelve szeretettel ágyba bújtatod? Ez utóbbi a karácsony. A szeretet befogadása a befogadó szeretet. Olyan titok ez, amelyet vétek eltitkolnunk!

Tóth László római katolikus plébános