Kedveznek a hosszú hétvégék Nyíregyháza turizmusának

 Manapság a hosszú hétvége egyet jelent a well­nesshétvégével, hiszen ilyenkor egyre több család kerekedik fel, hogy ha csak néhány napos pihenéssel is, de megtörje a munkával teli mindennapokat. Az idei elsõ ilyen jövő héten lesz, ami – a nyíregyházi szálláshelyektõl bekért információk alapján – igencsak megmozgatja az országot, mi több: Nyíregyházát is. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018. március 9-ei számában)


Kifejezetten szerencsésen alakul a forgatókönyv, hiszen összesen kilenc hosszú hétvége vár ránk idén. Ennyi pedig pont elég ahhoz, hogy elfeledtesse velünk azt a további hat szombatot, amikor le kell dolgozni egy-egy áthelyezett pihenõnapot. A hosszú hétvégéknek persze nem csak a pihenni vágyók örülnek. Közel tíz éve tart Magyar­országon ugyanis az a folyamat, hogy ilyenkor szinte százszázalékos kihasználtsággal üzemelnek a szálláshelyek.
A Világgazdaság felmérésébõl kiderült, hogy három-négy hónappal az esedékes hosszú hétvége elõtt foglalja le szállását a belföldön utazók többsége és idén 64,4 ezer forintot költenek, harmadmagukkal érkeznek és 2,8 napig idõznek, többnyire valamelyik fürdõvárosban. A legnépszerûbb szálláshelyeken már most kevés a március 15-ei négynapos munkaszünetre és a húsvéti idõszakra a szabad szoba. Szerencsére így van ez Nyíregyházán is, ahová rengeteg foglalás fut be. Utánajártunk ennek...

CENTRÁL HOTEL ÉS ÉTTEREM: RENGETEG A BELFÖLDI VENDÉG

– Minden hosszú hétvégének örülünk, hiszen az a belföldi turizmust lendíti. Természetesen ez igaz Nyíregyhá­zára is. A hosszú hétvégék megmozgatják az országot és a szobafoglalások is csúcsokat döntenek. Ezt itt, a szabolcsi megyeszékhelyen az utóbbi idõben sokkal inkább érezzük, mint korábban. Persze, ehhez hozzájárul az is, hogy Nyíregyháza promótálva van országszerte, nem is kicsit. Bármerre járunk, itteni attrakciókat hirdetõ óriásplakátokkal találkozunk, ez pedig nagyon kedvez a szálláshelyeknek. Mint minden szálláshely, a hosszú hétvégékre mi is készülünk csomagajánlatokkal és ezzel is igyekszünk generálni a belföldi forgalmat. Az egyértelmûen látszik, hogy nemzeti ünnepünkön a belföldi vendégek száma a magasabb, az egyéb hosszú hétvégéken viszont a környezõ országok turistáit is köszönthetjük, fõleg Szlovákiából, Cseh­országból és Romániából. Persze ahhoz, hogy a feltöltõdésre vágyók kedvenc úti célja Nyíregyháza legyen, az is hozzájárul, hogy óriási vonzereje van a Nyíregyházi Állatparknak. A legkedveltebb turisztikai célpontok között tartják számon. A hosszú hétvégék mellett érdemes megemlíteni a hétköznapokat is, ilyenkor többnyire – a gazdasági élet fellendülésének köszönhetõen – a fejlett országok cégeinek képviselõi fordulnak meg nálunk – tájékoztatta szerkesztõségünket Bánszkiné dr. Mészáros Irén vezetõ.

KORONA HOTEL: FOLYAMATOSAN NÖVEKSZIK A FORGALOM

– 2018-ban is folytatódik az 1-2 év alatt elkezdett folyamatosan növekvõ szállodai forgalmunk. Nagyon sok vendég látogat hozzánk, nemcsak magyar, hanem külföldi is. A hosszú hétvégéket pedig örömmel fogadjuk, ezekre csomagajánlatokkal is készülünk, például a Nyíregyháza körút csomaggal, a vakáció csomaggal és egy kuponos csomaggal.

Szerencsére ezekre már nagyon sokan jelentkeztek. Az igazi turistaszezon április közepétõl kezdõdik majd, ha beköszönt az igazi jó idõ. Lengyelországból és Szlovákiából is volt már több csoportunk, de például májusra osztrák csoportot is várunk, illetve Mogyoródról egy nyugdíjascsoport is bejelentkezett már hozzánk. Reméljük, hogy a nyár is nagyon kedvezõen alakul majd – hangsúlyozta Nádasdi Péter ügyvezetõ.

KEMENCE CSÁRDA ÉS SZÁLLODA: JÖN A TURISTAROHAM

– Nagyon jól alakulnak a hosszú hétvégés foglalásaink is, egyre többen jelentkeznek be, éppen ezért mint ahogyan a többi szálláshely, mi is nagyon örülünk neki. Külföldi és magyar turisták hasonló arányban szállnak meg nálunk, de ami kitûnik, hogy hatalmas vonzereje van az állatparknak. Sokan azért jönnek el Nyíregyházára, hogy ellátogathassanak oda. Az igazi turistaszezonig sem kell már sokáig várni, júliusban és augusztusban várhatóan igazi roham lesz.

SZÁLLÁSFÉRŐHELY-BŐVÜLÉSEK LESZNEK

– Gõzerõvel készülünk az idei szezonra, áprilisban indítjuk el nagy kampányainkat. Ebben az évben jelentõs kapacitásbõvüléssel számolunk Nyíregyházán, hiszen mint mindenki elõtt ismert, idén megnyitja kapuit a Pangea Ökocentrum, illetve átadják Sóstógyógyfürdõn a 122 szobás, négycsillagos szállodát is. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy egyre intenzívebb a magántõke megjelenése is. A Kisfaludy Szállásfejlesztési Konstrukcióra nagyon sokan pályáztak városunkból is, ami még ugyan elbírálási szakaszban van, de reméljük, hogy minél több sikeres pályázat valósulhat meg a jövõben. Azt látjuk, hogy a minõségfejlesztés is fókuszban van, hiszen azok a szálláshelyeink, amelyek jól mûködnek Nyíregyházán, további fejlesztésekben gondolkodnak, ami mindenképpen használ a helyi turizmusnak – tájékoztatta szerkesztõségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetõje.

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

(Felső kép: Centrál Hotel)