Kell-e nekünk irodalmi ügynök?

Persze sokan találkozhattunk már különféle szolgáltatásokkal ügynökösködőkkel, úgy mint biztosítási, befektetési vagy egyéb ügynök.

Ezeknek az ügynököknek a megítélése szituációfüggő, azaz ha éppen akkor és arra a fajta termékre-szolgáltatásra van szükségem, akkor örülök az ügynöknek, aki utánajárástól kímél meg, vagy megoldást ajánl, sőt sok esetben nem csak problémák megoldásában segít, hanem olcsóbban is értékesít, mint amennyiért azt a terméket vagy szolgáltatást máshol megvehetném. Az ügynök tehát pozitív fogalom is lehet, de persze idegesítő, a nyakunkra állandóan újabb és újabb ajánlatokkal járó ugyanúgy. A vevői oldalról vizsgálva megítélése attól függ tehát, hogy valamely termékre/szolgáltatásra van igényem, vagy sem. Ugyanez igaz az előállító-értékesítő oldalról is, azaz az előállító/értékesítő maga akar mindenhová rohangálni, minden értékesítést lefolytatni, vagy pedig ezt a munkát ügynökre, esetleg ügynökségre bízza.

A kettő között, azaz a vevő és az eladó között ott van az ügynök, akin nagyon sok múlik! És nem csak egy értékesítési tranzakció sikere, hanem minden egyes ügynökön az ügynöki szakma megbecsülése. Amennyiben ugyanis a vevőnek vagy az értékesítőnek jó tapasztalata van az ügynökökről, akkor minden egyes újabb ügynöknek ad egy esélyt. Hadd győzze meg őt!

Ha a kulturális termék áru, elvégre a művész pénzt kér, az árun szórakozó/kulturálódó pedig pénzt ad érte, akkor kell ezen a szakterületen is ügynök. Sőt, itt szinte még jobban kell. Nem csupán a művészlelkek pénzzel nem foglalkozó habitusa miatt, hanem azon egyszerű tény okán, hogy a művész vagy alkot, vagy önmaga művészetét árulja. Egyszerű a képlet: amennyi időt a művész az értékesítés körüli szaladgálással tölt, azt az időt művészi lététől, azaz az alkotásra fordítandó időből veszi el.

Hazánkban a modellügynökségek szinte már a rendszerváltás pillanatában megjelentek, elvégre a szép lányokat mindenki tudta értékelni, s velük mindenki szeretett volna foglalkozni. Ahogyan a színészekkel és színésznőkkel is, így az ő ügynökeik is megjelentek. A sportolók, leginkább a futballisták ügynökein sem csodálkozunk.

Akkor miért nem volt eddig hazánkban irodalmi ügynök? Olyan, aki körbenézett s megállapította: az ország hivatalos nyelve a magyar, legtöbben csak ezt a nyelvet beszélik. Számukra, mint kulturális fogyasztók számára magyar nyelven kell írni. Közhely, de igaz: egy nyelv nem csupán betűk-hangok, szavak, mondatok, hanem sokkalta inkább ezek révén megértett gondolatok, érzelmek, hangulatok, amelyek az adott civilizációban és nemzeti kultúrájában gyökereznek. Ezért van az, hogy meg lehet tanulni egy idegen nyelvet, de minden ember édesanyja nyelvén érez és ért legjobban, ezen a nyelven tud álmodni!

A fenti tételből következik – vagy következne –, hogy a magyar nyelvű piacra leginkább magyar írók műveit kell adni. De! A holt költőket és írókat kiadják, újból s újból, viszont esélyt az újaknak úgy tűnik, keveset adnak. Mert máris kész, külföldön világsiker írókat várnak-várnának a garantált üzleti siker reményében a kiadók.

Próbálkozzunk hát külföldön? A külföldi kiadók viszont azt mondják: hohó, előbb anyanyelveden bizonyíts! Ott mennyit adtak el belőled?

A kör tehát bezárult! A ma élő, kezdő, vagy kevésbé kezdő, de még kevésbé ismert magyar író számára ördögi ez a kör, amelyből kitörni sohasem lehet. Vagy mégis?

Van remény! A mai magyar írók, a mai magyar irodalom és a magyar olvasók számára. Mert megkezdte működését az első olyan magyarországi irodalmi ügynökség, amelynek deklarált célja nem a külföldi művek Magyarországra hozása, lefordítása, hanem a mai magyar írók mai magyar olvasókhoz juttatása, sőt a mai magyar irodalom megismertetése külföldön is. Többszörösen missziós feladat ez! Bár próbálkozások és próbálkozók ezen a téren már voltak, kisebb próbálkozók jelenleg is vannak, de olyan professzionális szakmai háttérrel, széles kapcsolati hálóval és elhivatottsággal rendelkező vállalkozás – csapat – nincs még a hazai irodalmi életben, mint a Dr. Molnár Zsolt vezette Clavis Irodalmi Ügynökség http://clavisagency.hu/ .

Ráklikkelve honlapjukra, már mottójuk is ígéretes. Hogy mit ígérnek, mit nyújtanak? „Mindent, ami egy sikeres szerzőnek kell…”
Idegenből átvett regényekben olvassuk, nyugati filmekben látjuk, hogy a befutott és a kezdő szerzőknek egyaránt irodalmi ügynökük van. Ők a lexikoni megfogalmazás szerint „az írókat és műveiket képviselik a kiadóknál, a színházi és film-producereknél, illetve segítenek az értékesítésnél és tárgyalásoknál.”

Egy önmagát komolyan vevő irodalmi piacon a kiadók nem állnak szóba olyan íróval, aki mögött nem áll egy irodalmi ügynök. Elvégre az ügynök vagy ügynökség ismeri a kiadókat, a könyvpiacot, a nemzetközi és hazai trendeket, ahogyan ismer természetesen befutott, tehetséges szerzőket ugyanúgy, mint ígéretes tehetségeket. Szűri, előzetesen véleményezi a hozzá érkező írásokat, és marketing szempontból elbeszélget a szerzőkkel. Ezt a feladatot, amellyel a kiadói néhány munkatársnak nincs se ideje, se idege foglalkozni, leveszik a kiadók válláról.

Tehát összefoglalva: miért jó az irodalmi ügynök a kiadónak?
Van olyan nagyobb könyvkiadó, amely naponta ötven-száz jelentkezői levelet kap. Ha mindennap olvassák és mindre válaszolnak, akkor nem is csinálnának mást. Amennyiben az írók nem velük leveleznének, akkor ez a fajta roham elmarad. Tehát a kiadói munkatársak a szakfeladataikkal foglalkozhatnak. Jobb lesz, hatékonyabb a munkavégzés. Professzionálisabb a kiadó! (Mindezek következtében nagyobb profitot termel, előny a tulajdonosnál!)

Az ügynöki előmunkálatok révén a kiadó „kész” kéziratot kap. Olyan anyagot, amelyben stilisztikai hibák nincsenek, amelyben minden szál el van kötve. Sőt a kéziratokhoz marketingterv és ajánlószöveg is járul. Igen, pontosan olyanformán, mint ahogyan egy külföldi könyv anyagát a külföldi könyvekkel foglalkozó ügynökség átadja. Ezt azonban nem kell lefordíttatni, mert magyarul van!

Egy kis számtani feladványt is művelhet a kiadó tulajdonosa: mennyi példányban mer egy külföldi könyvet kiadni? Mert az, hogy külföldön, akár több országban siker volt egy mű, nem biztosíték arra, hogy nálunk is az lesz! Ennek a példányszámnak mennyi az előállítási költsége a szerzői jogdíjjal együtt? A külföldi könyvek, még a kevésbé sikeresek is drágák, hiszen ezer font nálunk szépen hangzik, de járt már valaki Angliában? Száz vagy százötven font is megvolt egy hétre egy szoba, vagy csak egy ágy! Akkor az az ezer font mondjuk két hónapi lakbér, vagy annyi se. Aztán ott vannak a fordítási díjak. Legyen kevés? De rossz fordítással egy jó könyvet is el lehet rontani. Olcsóbb tehát a hazai szerző! Ez egyértelmű. Viszont ha olcsóbb, akkor nagyobb a kiadó várható haszna!

Lehetne még a kiadók nemzeti érzelmeire is apellálni. Hogy karolják fel a mai magyar irodalmat!
És nekünk, szerzőknek kell az irodalmi ügynök?

Aki közülünk bejut egy könyvkiadóhoz, érzi szinte, hogy tudják róla, pénzért jött. Azaz hozta művét, amelyért elvár valami fizetséget. Az ügynökhöz bekopogva meg pénzt hozunk, legalábbis a pénz és üzlet lehetőségét. Hiszen nem az ügynök fog megírni száz regényt, hanem tőlünk várja ezt el. Hát ne várjanak hiába! Az ügynök velünk van, elvégre neki csak akkor van üzlet, ha mi sikeresek vagyunk! Ők minden szakmai tudásukkal a mi sikerünket képviselik, miértünk dolgoznak!

Tehát: kell-e nekünk irodalmi ügynök?
(Aki nem tudja a választ, ne válaszoljon!)
(Remélem, ez nem a vége, hanem igenis ez még csak a kezdet…)

Petrusák János

(Fotó: internet)