Kellemes környezet, fontos témák – A botanikus kertben ülésezett az Idősügyi Tanács

Aug 28, 2024

Kihelyezett ülést tartott Nyíregyháza Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa kedd délelőtt, ezúttal a Tuzson János Botanikus Kertben. Az intézmény nyugalmazott vezetője, Boronkay Ferencné mutatta be a növényritkaságokat a résztvevőknek, akik többek között az idősek világnapi rendezvény részleteit is egyeztették a találkozón.

Zöld környezetben, árnyékot adó fák és növények között találkoztak kedd délelőtt az Idősügyi Tanács tagjai. Ezúttal a Tuzson János Botanikus Kert biztosította az ülés helyszínét, ahol a Nyíregyházi Egyetem elnöke is köszöntötte a látogatókat.

Fontos érték a botanikus kert

Dr. Hárskuti János kiemelte, egyszerre fontos számukra a hagyományok tisztelete és a megújulás is, az pedig külön öröm, hogy egykori főiskolások és egyetemisták visszatérnek a kertbe.

Kiemelt szerepe van a botanikus kertnek, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a botanikus kert itt van az egyetem területén és közösen a várossal nemcsak hogy vendégek fogadására alkalmas, hanem általában el is bűvöli, elkápráztatja az ideérkezőket. Igyekszünk a magunk eszközeivel, a saját munkatársaink segítségével megfelelő módon karbantartani, ápolni, hogy bárki, aki idejön, örömét lelje abban az időben, amit itt tölt a kertben” – nyilatkozta dr. Hárskuti János, a Nyíregyházi Egyetem elnöke.

Séta a növények között

Az ülés résztvevőivel Boronkay Ferencné, az Idősügyi Tanács egyik tagja és egyben a botanikus kert nyugalmazott vezetője ismertette meg a több hektáros terület múltját, illetve növényritkaságait. A Japán kertben kezdték a sétát, ahol tündérrózsák, lótuszok, liliomfa és bambusz szemlélteti, hogy a japán kultúrában milyen fontos szerepet játszik a természet és annak kapcsolata az emberrel. Átsétáltak a látványparkban, ahol helyet kap az Élet fájának elnevezett terület, majd az óriás hegyi mamutfenyő történetét is megismerték. A világon a legmagasabb példány több mint 80 méter, a legidősebb pedig 3500 éves. Az Idősügyi Tanács tagjai mindig meglátogatják a városi beruházásokban elkészült intézményeket, de az olyan helyi látványosságok sem maradhatnak ki mint a botanikus kert.

Ezen a nyáron, amikor a hőséggel küszködünk, jólesik egy kicsit a természetben lenni. A továbbiakban is az a szándékunk, hogy azokat az épületeket és azokat a beruházásokat nézzük meg, amelyek újak, az utóbbi években épültek. A jövőre nézve pedig a szándékunkban áll az új stadiont is megtekinteni és egy kicsit bejárni, hogy ismerkedjünk vele, ezzel a szép, új létesítménnyel” – mondta Telepóczkiné Farkas Márta, az Idősügyi Tanács titkára.

Az őszi-téli terveket is egyeztették

Az őszi-téli időszak mindig aktív, miután október elsején van az idősek világnapja, így a nyíregyházi programokról is egyeztettek a résztvevők, másrészt, az Alkotó Idősek pályázatot is ilyenkor mutatják be. Így a szeptember vége, október eleje a szépkorúakról szól majd Nyíregyházán idén is. Egy harmadik program, ami szintén ősszel veszi kezdetét ismét, az a Szépkorúak Akadémiája, ami szintén népszerűnek számít.

Ott is egy kis újdonságot hoztunk azzal, hogy olyan témákat veszünk elő, amely egyrészt valamilyen várost érintő, a város szülöttjét érintő téma vagy valamilyen jubileumhoz kapcsolódik. Nagyon neves előadókat tudtunk ehhez megnyerni, főiskolai docenst, főiskolai habilitált professzort, tehát nagyon érdekes és széles a spektrum. Arról is fogunk beszélni, hogy a városban lévő régi épületeket hogyan lehet megmenteni. Ezek ugyanis hozzám eljutó kérdések. Egy nagyszerű, fiatal építész fog erről a témáról beszélni. Mondok még egy címet, ami igazán figyelemfelkeltő: Túlélési technikák a szépkorúak számára a közlekedésben” – tette hozzá Telepóczkiné Farkas Márta.

Ezen az előadáson szóba kerülnek majd többek között a rolleresek, kerékpárosok, és erre az alkalomra is egy profi szakembert hívtak meg. A Szépkorúak Akadémiája helyszíne a Szabadság tér 9. szám alatt található Váci Mihály Kulturális Központ második emeleti előadóterme, ahova várnak minden érdeklődőt majd idén ősszel is.

Kapcsolódó galéria

Idősügyi Tanács 20240827

Előző hír
Értékes Esték: a nyíregyházi rádiózás hőskorát ismerhetjük meg
Következő hír
Szent István napja Nyíregyházán kitüntetésekkel, tánccal, koncerttel, tűzijátékkal

Kapcsolódó híreink