Ma, Úrnapján a járványügyi helyzet miatt elmaradt az ilyenkor szokásos körmenet, azonban a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban minden mise végén szentségimádást és szentségi áldást végeztek a papok. A 10:30-kor kezdődő szentmisét Palánki Ferenc megyéspüspök celebrálta.
Közlekedésbiztonsági szaktábort szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A hétfői napon a rendészet volt a főszerepben, de a hét során lesz kerékpáros közlekedési verseny, kirándulás és számos vetélkedő is. A cél pedig, hogy a fiatal korosztály már időben elsajátíthasson mindent, ami a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen.
Az ÉAK Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a Nyíregyházi Hulladékkezelő Központ július 26-án (pénteken) és július 29-én (hétfőn) technikai okok miatt zárva tart
A My Fair Lady-től a latin slágerekig – így lehet jellemezni dióhéjban a X. Mazsorett Gálát. Pénteken megtelt a Krúdy Vigadó előtti tér, ahol a táncosok természetesen a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar muzsikájára mutatták meg, mit tanultak az elmúlt hónapok alatt. A legkisebb mazsorettes 5, míg a legidősebb már 25 éves volt. A gálán az is kiderült, hogy a fúvósok és a legügyesebb táncosok rövidesen a határon túl is bizonyítják tehetségüket.
Már szinte hagyománynak számít a Nyíregyházi Állatparkban, hogy fontos futballmérkőzések előtt papagájok jósolják meg a lehetséges eredményt. Így volt ez pénteken is, a Labdarúgó-Európa-bajnokság vasárnapi döntőjének nyertes csapatát egy kea tojó sorsolta ki. A döntőben Spanyolország és Anglia csap majd össze a bajnoki címért.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az előző évekhez hasonlóan, idén is részt vesz a nyári diákmunka programban. Júliusban és augusztusban összesen 615 diákot fogadnak. Az első turnus hétfőn indult 450 diákkal, akik közül többen is a Gyermekek Háza Déli Óvoda Virág utcai Tagintézményében végeznek különféle feladatokat.