Keressük meg egymásban a jót is!

Az Életrevalók két, világból kitaszított férfi minden előzetes várakozást felülíró barátságának igaz története, melyből a 2011-ben készült francia filmadaptáció hatalmas nemzetközi siker után mára kultikussá vált. A szórakoztató és érzékeny történet sok izgalmas meglepetéssel szolgál majd színházi feldolgozásában.

Korábbi interjúnkban Szabó Máté rendező dicsérte a darabban szereplő színművészeket, mesélt a történet színpadra állításáról, és arról, hogy miért érdemes megnézni ezt az előadást a Móricz Zsigmond Színház Nagyszínpadán. Ezúttal a két főszereplővel, Horváth László Attilával (Philippe) és Gulyás Attilával (Driss) beszélgettem. Premier október 28-án.

– Két, ennyire eltérő társadalmi helyzetű és habitusú személyiség között tényleg kialakulhat mély, igaz barátság?

H. L. A.: – Ahogy a darab is mutatja, nem elképzelhetetlen. Adott ez a felső tízezerhez tartozó férfi, Philippe, aki nagy zeneimádó, műgyűjtőként komoly pénzekért vásárol festményeket. Egyszer csak megrágja a sors és kiköpi: balesetben nyaktól lefelé megbénul. Ettől kezdve egészen máshonnét látja a világot, más lesz a fontos, más értékek szerint kezd élni, mást vesz észre. A felszín eltűnik az életéből. Úgy gondolom, ilyen esetben az embert már kizárólagosan a mélyreható, a lényeges dolgok érdeklik. És akkor megjelenik egy egészen más környezetből érkező fiatalember, s Philippe meglátja benne az értékeket. Lehetséges, ha nem ilyen helyzetben lenne, ez a kapcsolat nem jönne létre.

G. A.: – Hát hogyne! De kicsit messzebbről indulok. 1983-ban születtem, a Kádár-korszak aranykommunizmusában, Mezőberényben, egy nagyon pici városban, az utolsó utcában, ahol hajtottuk a teheneket a tesómmal. Tizenhét éves koromig nem volt fürdőszobánk, nem volt autónk sem. Azt akarom ezzel mondani, hogy utcagyerekek voltunk, nagyon szegények, tehát tudom jól, mit jelentenek a társadalmi különbségek. A közelünkben éltek értelmiségi családok is, és azt tapasztaltam, a gyerekeknél nem számít, ki honnan jött. Felnőttkorban pedig, aki normális értelmi minőségen van, nem azt nézi, ki milyen anyagi-társadalmi helyzetből jön. Tehát igen, szerintem kialakulhat! Sok szegényebb barátom van, de persze szép számmal nagyon gazdagok is. Sőt, azt mondom, hogy a felső tízezer nagyon sokat tud tanítani arról, hogyan kell viselni ezt az életet.

–  Philippe nem könnyű ember, sok ápolójelölt nem felel meg neki. Érdekes, hogy pont Driss mellett köt ki. Mi lehet az oka?

H. L. A.: – Talán az, hogy ebben a fiúban megvan az a szabadság, az a nyílt őszinteség, amit másoktól alakoskodásból, túlzott tiszteletből vagy a beteg iránti sajnálatból nem kap meg. Ez a fiú viszont első perctől teljesen úgy kezeli őt, úgy beszél vele, mint egy ép, egészséges emberrel, normálisan és természetesen. Na, ettől Philippe el van szokva, ezért felkelti a figyelmét. Jó kiindulópont ahhoz, hogy mindketten túl tudjanak kicsit lépni saját problémáikon – mert van nekik. Ettől kezdve kölcsönösen hatnak egymásra.

–  Driss mire tudja Philippet tanítani?

G. A.: – Lazaságra és életszeretetre. Philippet több sorscsapás érte. Nem lehetett gyermekük, meghalt a felesége, ezek miatt sokat szenvedett. S jött a baleset... Driss bár szegény, mégis jobban szereti az életet. Õ ezt az életszeretetet meg tudja tanítani Philippének, azt sugallva: bármilyen nehéz helyzetbe kerül az ember, ne adja fel, próbálja megtalálni mindenben a jót, vagy legalábbis az örömet. Drissnek gondjai vannak a családjával, ráadásul börtönviselt. Philippe a műveltségen kívül arra tanítja meg őt, hogy a családi dolgait rendeznie kell, mert csak úgy élhet teljes életet.

–  Philippe, illetve Driss megformálása nehéz feladat?

H. L. A.: – Régóta a fejemben volt, érdekelt, izgatott, hogy szívesen eljátszanék egy ilyen szerepet. Kihívás. Philippe nyaktól lefele béna. Ez azt jelenti, hogy semmi mást, csak a fejemet tudom mozgatni, nincs gesztus, csak ül ott az az ember összeszottyanva. De alapvetően az õ lelkivilágáról van szó ebben a darabban, így mélyebbre kell leásni a lélek bugyraiban. Folyamatos változáson megy át a gondolkodásmódja és lelkivilága, a távolságtartó, az embereket nem kedvelő magatartásból eljut odáig, hogy egy ilyen lecsúszott figura barátjává válik azzal, ahogy együtt élnek, tevékenykednek. Driss az élet egy másik, Philippe által nem ismert aspektusát ismerteti meg vele. Nem verbálisan, hanem a cselekvésekben, a közös ügyködések, élmények során formálják egymást, mind a kettő ad valamit a másiknak.

G. A.: – Nem áll távol tőlem! Driss egy csintalan srác, aki imádja az életet, nagykanállal eszi. Mindenkiben benne van a csibészség, én is elővettem ezt az oldalamat, kicsit talán egyezünk is életfelfogásunkban.

– Mi lehet az a gondolat, amellyel hívod a közönséget erre az előadásra?

H. L. A.: – Két, társadalmilag, műveltségben, életkorban teljesen eltérő ember igaz, őszinte emberi kapcsolatáról szól, melyből kiderül: ha egy kicsit figyelünk egymásra, mégpedig mindenféle előítélet nélkül, akkor megtaláljuk a másikban az értéket. Ha megfelelő módon közeledünk, akkor igenis hatunk egymásra, és jól. Keressük meg egymásban a jót is! Előítélet nélkül.

G. A.: – Azért nagyon aktuális még mindig ez a téma, mert a mai világban egyre inkább mélyül a szakadék, eltávolodnak egymástól az emberek különböző anyagi vagy egyéb dolgok miatt. A színdarab tényleg megmutatja, hogy nem az anyagiak számítanak, hanem az emberek, akikkel muszáj kapcsolatot teremteni – és mindenkivel lehet kapcsolatot teremteni. Kíváncsiság és tisztelet kérdése az egész. Arra is tanít, hogy küzdjük le az előítéletet, mert az nem jó fegyver, illetve kapcsolódási pont. Ha meglátjuk a másikban a jót, de akár a rosszat is, akkor mi magunk is előrébb jutunk egy kicsit, mindenből tanulhatunk. El kell fogadni a másikat, teljesen mindegy, honnan jött. A lényeg, hogy ember legyen. Együtt könnyebb eljutni valahová, mint külön-külön.

(Szerző: Kováts Dénes)