A hétvégén rendezték a Vadlán Ultra Terepfutó versenyt, ami az idei furcsa futóév leghosszabb magyar terepultra versenye volt a maga 108 kilométerével és több mint 3000 méter szintemelkedéssel. A terepfutó közösség számára korábban fehér folt volt a Keszthelyi-hegység, de ennek a nagyszerű versenynek hála ma már ez nincs így. A Vadlán Ultra Terep (VUT) terepfutó verseny 2017-ben indult, amelyet a CserszegtomajFutás SE szervezésében és koordinálásával 12 település (Cserszegtomaj, Rezi, Zalaszántó, Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Nagygörbő, Várvölgy, Vállus, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás) és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park vállalt fel. Az ötlet helyi futóktól ered, akik imádják a környéket és természetesen elfogultak a Keszthelyi-helység iránt. Az útvonal egészen lenyűgöző, 7 kilátóval, 2 várral, a zalaszántói Sztúpa és 4 db Vadlán-lik érintésével vezet körbe a Keszthelyi-hegységben, megannyi csodálatos panorámával, erdei élménnyel.

A Vadlánon a 2019-es harmadik rendezésen vettem részt először, és meg kell, hogy mondjam, az év egyik legszebb futóélménye volt. Ritkán látni ilyen jó szervezést és mégis ennyire családias hangulatot, a Keszthelyi-hegység pedig sokkal több izgalmas látnivalót tartogatott, mint ahogy azt a legtöbben gondolnák.
 

- Idén a tavalyi győzelmem után címvédőként indultam el, a cél egyértelműen a dobogós helyek egyikének megszerzése volt. A 2019-esnél sokkal erősebb mezőnyben kellett ezt megkísérelnem, hiszen ott állt a rajtban a tavalyi második Dittrich Andráson kívül számos Spartathlon teljesítő, a világbajnoki ezüstérmes ultrafutó klasszis Halama Levente, és az új generáció tehetséges képviselőiből Bacsó Bence, Sárdi Tamás és Madas Bálint is. De ami még ennél is fontosabb nekem, hogy szintén a leghosszabb távon indult a testvérem, Elek-Belus Fruzsina is, akitől az elmúlt hónapok biztató edzéseredményei után szintén jó eredményt vártunk. A reggel hat órai rajt után az első negyven kilomméteren együtt haladt az élboly, benne a verseny összes esélyesével. A váratlanul jött meleg idő, és az erős tempó aztán három főre apasztotta ezt a csoportot, már csak két fiatal ellenfelem, a tavalyi második 28 éves Dittrich András, és a 25 éves Bacsó Bence haladt velem az élen. A melegen kívül a hirtelen jött vádligörcsök is hátráltattak, ráadásul egészen korán, már a verseny 35. kilométerétől. Az 53. kilométernél lépett el tőlünk András, aki az egyik frissítőpontról nálunk egy bő perccel hamarabb indult tovább. Néhány kilométerrel később Bence lassult le, aki a "rövidebb", 30-50 km-es távok specialistája, így egyedül maradtam a második helyen. A táv második fele jóval nehezebb az elsőnél, kellemetlen, köves meredek emelkedőkkel és lejtőkkel, amiken a görcsök miatt már nem tudtam ledolgozni a hátrányomat. Küzdöttem persze becsülettel, de aztán a túl nagy akarásban óhatatlanul jöttek a hibák: esés, kis eltévedés, nem tervezett megállások lassítottak. Az utolsó 20 kilométeren már nem volt reális esélyem behozni Andrást, már csak a biztonságos célbaérésre fókuszáltam. Közben jó híreket kaptam Fruzsiról is, a nehéz pillanatokban fantasztikus volt hallani, hogy vezeti a női mezőnyt. A táv első felében még Hajduk Eszter vezette a versenyt, de aztán Fruzsina taktikus és érett versenyzéssel a második 50 kilométeren állt az élre, és végül magabiztos 40 perces előnnyel nyerte a versenyt Serly Valéria és Hajduk Eszter előtt. Én a tavalyi győzelem után idén a második helyet szereztem meg a végig nagyon erős és összeszedett Dittrich András mögött, a harmadik pedig kisebb meglepetésre jó barátom, Baranyai Tamás lett - monta Ifj. Belus Tamás. 

Ez volt az év utolsó nagy versenye a nyíregyházi futó számára, legközelebb szervezett futáson már csak az Extreme Trails-esek szokásos december végi Tarcal-Tokaji futásán tervezi a részvételt.  

Fotó: Pölz Anita, Sinka Gábor