Kiütéses győzelemmel mutatkoztak be a Tigrisek a Városi Stadionban

 A szabolcsiak második hazai meccsükön egy történelmi pillanatra készültek. Ugyanis dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár asszony közbenjárásának, illetve a Nyíregyháza Spartacus labdarúgó csapatnak köszönhetően a Városi Stadionban fogadhatták a Tigrisek az újonc Sasokat 1300 néző előtt. A hazaiak szombati játékukkal is megmutatták mennyire hálásak ezért a lehetőségért.

Már az első játékrészben beindult a gépezet. A védelem a saját nevelésű Suller Ádám sackjével kezdett. A támadósor pedig Erdélyi Áron hatalmas elkapásával nyitott. Brian Gessel szorult helyzetben keresett kiutat Erdélyi személyében talált is. A parádés elkapással meg is adta az alaphangot a Tigers a meccshez. Ezután Troy Rice és Verdes Dávid elkapásaival jutottak előrébb a Tigrisek, majd közelről Ivan Oleksiuk futotta meg a touchdownt. Sviatkó Gábor bevágta az extrát is (7-0). Az Eagles támadóegysége a félidőben sok hibát vétett. Egyet már az első negyedben kihasznált a Tigers. Miután Wágner Olivérnek magasan adták fel a labdát. Az irányító ugyan összeszedte a játékszert, viszont Suller nem kegyelmezett, ismét lecsapott ezúttal nem csak Wágnert vitte földre, hanem a labdát is kiütötte. Max Nedzelszkij pedig jött, látott, lecsapott az elszabadult malacbőrre és hat pontra váltotta (14-0).

A második játékrészben már ébredezni kezdett a vendég együttes, Varga Dániel révén szépítettek is (14-7). Ettől nem szeppentek meg a Tigrisek: először Sviatkó mezőnygólja hozott három pontot, majd a védelemből Greg Williams lopta le a levegőből Wágner átadását és meg sem állt az end zone-ig (24-7). A hazai védelem továbbra is jól tartotta vissza a Sasok offenzíváit, Clifford Stokenak volt egy levédekezett passza, Szerhii Ovcsarenko pedig az irányítót is szerelni tudta. Másfél perccel a második negyed vége előtt is tapsolhatott a hazai publikum ugyanis Gessel a saját 10 yardosáról egy szemfüles passzt adott Ricenak, aki már akkor a pálya közepén tartott és el is nyargalt a végzónáig egy 90 yardos játékot eredményezve (31-7). A Sasoké volt a csattanó a félidő vége előtt, ugyanis Rice korábbi csapattársának, A.J. Bensonnak is sikerült egy nagy játék után TD-t szereznie, így 31-14-es szabolcsi vezetéssel mehettek a játékosok a pihenőre.

A harmadik negyedben a Tigers ott folytatta, ahol abbahagyta. Gessel osztogatta a jobbnál jobb passzokat, az elkapók biztos kézzel kapták el a labdákat, a futók keményen hajtottak, a védelem pedig állta a sarat. Ivan Oleksiuk kezdte meg a második félidőben a pontgyártást egy 55 yardos futással, majd Troy Rice egy szenzációs elkapás után ért be az end zone-ba (45-12). A közönség nagy örömére pedig a játékrész végén Tóth Gábor irányíthatott, és emellett több fiatal, valamint újonc is lehetőséget kapott.

A játékperccel pedig mindannyian éltek a negyedik negyedben: Tóth a támadók között is remeklő Stokesnak adott TD-passzt (52-14). Ez érvénybe léptette a mercy rule-t (kegyelmi szabály), amivel elindult a futóóra. A végén már a Sasok is inkább a kevesebb lehetőséget kapó embereiket küldték pályára: Zsila Dániel ezt meg is hálálta egy touchdownnal és egy kétpontossal (52-22). A slusszpoén pedig a végére maradt! Először állhatott be a mindössze 18 éves Váradi Miklós, aki tavaly még a junior csapatban kapott szerepet. Tóth Gábor át is adta neki a labdát, amelyből egy 60 yardos touchdownt futott több szerelni akaró Eagles játékost is leverekedve magáról. Sviatkó Gábor pedig egypontosával beállította a végeredményt: 59-22-re győzött a Tigers, amely története sor először szerzett ennyi pontot egy HFL mérkőzésen.

Sokkal jobban teljesítettünk, mint legutóbb, ami nagyon jó jövőképet mutat.

– nyilatkozott boldogan Thomas Smythe, a Tigrisek vezetőedzője, majd hozzátette:

Azért láttam néhány pontatlanságot, de ezek kijavítható hibák. Nagyon elégedett voltam mindenkivel, különösen a cserejátékosokkal, akik kezdőkként teljesítettek. Váradi Miklós mindössze harmadik a sorban a futóknál, először kapta meg a labdát és 60 yardot futott élete első HFL meccsén a touchdownért. Eddig sem hagyott ki egy edzést sem és ezek után most már biztosan nem fog.

A Nyíregyháza Tigers következő találkozója május 6-án lesz a Győr Sharks otthonában, viszont május 20-án a szabolcsiak ismét pályára lépnek a Városi Stadionban. Akkor a Budapest Wolves lesz a vendég. Arra a találkozóra is ingyenes lesz a belépés.

Nyíregyháza Tigers-TD Store Eagles 59-22 (14-0, 17-14, 14-0, 14-8)

Pontszerzők: Troy Rice, Ivan Oleksiuk 2-2 TD, Max Nedzelskij, Greg Williams, Clifford Stokes, Váradi Miklós 1-1 TD, Sviatkó Gábor 1 FG és 8 XP, illetve Varga Dániel, A.J. Benson, Zsila Dániel 1-1 TD, Zsila Dániel 1 PAT, Lamarco Crawford 2 XP.


Forrás: Nyíregyháza Tigers

Fotók: Szabó Celesztina