Klímakonferencia

A statisztikai adatok szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország azon területe, ahol az elmúlt időszakban a felmelegedés a legnagyobb mértékű volt. Az átlaghőmérséklet több mint 1,8 Celsius fokkal növekedett. Nem véletlenül döntöttek úgy a szakemberek még tavaly év végén, hogy a témával foglalkozni kell. Ennek érdekében alakították meg a Megyei Éghajlatváltozási Platformot. A csoportosulás tagjai vállalták, hogy tevékenyen hozzájárulnak a Megyei Klímastratégia kidolgozásához, amelynek célja, hogy csökkentse a klímaváltozás negatív hatásait, az elkerülhetetlen kockázatokra a helyi közösséget felkészítse, lehetővé tegye az ehhez való alkalmazkodást.

– A klíma az egyik legösszetettebb folyamat, ami a környezetünkben történik és az életünk minden területét érinti. Érinti a társadalmat, a gazdaságot, az energiahatékonyságot, a megújuló energiát és az időjárást, vízgazdálkodást, árvízi védelmet. Ez a stratégia, ami el fog készülni, hosszú távon meg fogja határozni, hogy a megye milyen irányban fog fejleszteni. Ez rengeteg fejlesztést takar, kreatív gondolatokat és ötleteket, amivel a klímára fel tudunk készülni –  Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

A konferencia közvetlen célja a résztvevők figyelmének fókuszálása a klímaváltozással kapcsolatos problémakörre, igényfelmérés, ötletgyűjtés a stratégia kidolgozását megelőzően, továbbá kerekasztal-beszélgetés keretében a klímaváltozással kapcsolatos kérdések megvitatása, valamint a Klímastratégia célterületeinek kijelölése. A Megyeházán zajló projektnyitó rendezvényen elhangzott, a most készülő stratégia fogja meghatározni a megyebeli fejlesztések irányát, amelyek elsősorban olyan területeket érintenek majd, mint a víz, vízgazdálkodás, vízvisszatartás, öntözéstechnológia, a mezőgazdaság és a környezet védelme az időjárási változásokkal szemben, energiamegtakarítás a közintézményekben, energiahatékonyság növelése az iskolákban, óvodákban, kórházakban, családi házakban.

Piszár Tünde