Kollégiumok versenye - Asztaliteniszben mérték össze tudásukat a diákok

 Teljesen megtelt a Szőlőskerti Iskola tornaterme diákokkal. A kollégiumok megyei asztalitenisz versenyén különböző korosztályokban közel kétszáz tanuló mérte össze tudását. Nagy hagyománya van a sportversenynek, idén már 12. alkalommal rendezték meg.

- 16 csapat érkezett, közel kétszáz tanuló vesz részt a versenyen. Természetesen jutalmazzuk a legjobbakat és a felkészítő edzőket, és a rendezvényen szakmai megbeszéléseket is tartunk – mondta Verebélyiné Tóth Mariann a Nyíregyházi Arany János Gimnázium Szőlőskerti Tagintézményének kollégiumi vezetője.

Egy-egy ilyen rendezvény jó alkalom arra, hogy a tanulók megismerkedjenek az egyes sportágakkal. De arra is jó, hogy kapcsolatokat létesítsenek.

- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokkal megszerettessük a mozgást. De egy-egy ilyen esemény a sport mellett arról is szól, hogy kapcsolatot építsenek a diákok – mondta Kantár Attila az Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója.

Nyírszőlősön a Közművelődési Színtér egy igazi közösségi térként működik. Számos programot szerveznek a településen élőknek, ezek közé a sportprogramok is beletartoznak.

- A gyerekek sportra való nevelése is a felelősségünk. Nálunk az asztalitenisz egy jól működő sportág, minden héten a Közművelődési Színtér ingyenes foglalkozásai között lehet játszani. A családok körében népszerű, egy-egy ilyen esemény pedig méginkább ráirányítja a figyelmet-mondta Ágoston Ildikó a Nyírszőlősi Közművelődési Színtér vezetője.

Az asztalitenisz verseny mellett több sportágban mérik össze erejüket a tanulók. Ezeket a megye különböző pontjain rendezik.

Dankó László