Az Eisemann Mihály és Szilágyi László által alkotott habkönnyû opusban kacagtató gegek, szerelem, happy end, fülbemászó dallamok találhatók, amik garantálják a kellemes estét. Jutalomjáték ez a színészeknek, a közönségnek pedig tökéletes kikapcsolódás. Az elõadásról beszélgettünk a Sose halunk meg!, a Csocsó, a Szamba, az Indul a bakterház és számtalan más filmbõl is jól ismert mûvésszel.

NYÍREGYHÁZÁHOZ SOK EMLÉK KÖTI

– Nyíregyházához sok szép emlék köt, például a Kaleidoszkóp VersFesztiválon díjat kaptunk a B. Török Fruzsina által írt, általam elõadott Napló-szilánkokért. A stúdióban tartott elõadás telt házzal ment, nem lehetett rá jegyet kapni. A Világszám címû filmem jó részét is Nyíregyházán forgattuk. Az Én és a kisöcsémet Kerényi Imre és Léner Péter felkérésére 13-14 éve a színmûvészeti fõiskola harmadéveseinek rendeztem meg vizsgául. Olyan jól sikerült, hogy „nem bírjuk abbahagyni”. A Körúti Színház a „szárnyai alá” vette, így azután is színen maradt, s most a 125. elõadás körül tartunk. Közben az akkori fõiskolás szereplõk országos hírûek lettek: Nagy Sanyi, Tompos Kátya, Szõcs Artúr... A rendezés ugyanaz maradt, csak a szereplõk cserélõdtek az idõk során, így bekerült például Gyebnár Csekka, én pedig Zöld Csaba helyett játszom az apaszerepet.

RENGETEG HUMOR

– Mi az oka, hogy ez az 1934-ben írt darab máig ekkora sikernek örvend?

– Nem csak a darab van hatással a nézõkre! Alkalmat ad a mû arra, hogy az adott rendezõ megtöltse a humorrendszerével, a poénjaival. Ez a kötelessége is. Amikor például az Operettszínházban játszottam a Luxemburg grófjában Sir Basilt, a rendezõ Iglódi Istvánnak volt türelme arra, hogy a szerepet magamra formáljam, s így egészen más alakítás született mint az elõdömé, a csodálatos Agárdy Gáboré. Az neki állt jól, nekem mást kellett játszanom. Az operetteknél nagyon sok múlik a rendezõkön és a komikusokon. Ez nem azt jelenti, hogy összevissza improvizál az ember, de szabadabb mint egyébként. A rendezés során arra törekedtem, hogy átadjam magam az anyagnak, s a színészeimbõl indultam ki: mi az, ami nekik jól áll, azokat próbáltam gyümölcsöztetni. Hagytam õket kibontakozni, s a nézõk láthatják az elõadás során, hogy egy csomó boldog ember van a színen.

Lubickol az elõadásban

– Milyen érzés a saját rendezésében játszani?

– Fõként a filmes rendezéseimben szerepeltem, ami könnyebb mint a színpadi, hiszen a film sok apró jelenetbõl áll. A mostani szerepem speciális eset volt, hiszen nem egy idegen elõadásba „ugrottam be”, hanem olyanba, amit régóta játszottak a fõiskolások. Ez az én „anyagom”, nem kellett a szöveget bemagolnom, ráadásul elég fontos helyeken szerepel a papa, s ezért „lubickolok” az elõadásban. Sok a poén, a vicces jelenet, amiknek hetven százalékát magam írtam hozzá, illetve egy-egy kolléga. Minden szereplõ kicsit õrült, túl „tolja” a dolgokat, s ebbõl nagy viccek születnek. Olyan dalok csendülnek fel mint az Én és a kisöcsém, Holdvilágos éjszakán... (Koltai Róbert el is dúdolja õket, nagy örömömre.) Azt üzenem a nyíregyházi közönségnek: ne hagyják ki!

A fiú, aki lány

– Mirõl szól az elõadás? Kelemen Katót megkéri az apja, fogadjon egy fontos üzleti partnert. Csakhogy az úr Katát titkárnõnek nézi, s megbízza egy levél kézbesítésével, amelyben az áll, hogy soha nem látott unokaöccsével készül elutazni Velencébe. A szerelemre lobbant lány leghõbb vágya, hogy a férfival tartson a gondolák városába, ezért egy idõre külsejét tekintve nemet vált. Rajongásának tárgya megörül az eddig soha nem látott, szimpatikus „unokaöcsnek”:
„De jó, hogy végre leltem egy kellemes druszát!
Úgy kiegészítsz engem, mint túró a csuszát.”

Sz. Kántor Éva