Konferencia a fejlesztési együttműködésekről

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Szatmár megye, Kárpátalja megye, és a Nyíregyházi Egyetem együttműködése kiemelten fontos a jövőben megvalósuló fejlesztések szempontjából. A gazdaságilag elmaradottabb területek összefogása kulcsfontosságú, hiszen ezáltal egy versenyképesebb környezet hozható létre, melyből a gazdaság és a társadalom egyaránt profitál. Országos szinten is egyedülállónak mondható, hogy a megye 3 ország közvetlen találkozási pontján fekszik, ebből adódóan kiemelt a térség geopolitikai helyzete. A fejlesztéseknek a területi sajátosságok figyelembevételével kell megvalósulniuk.

 

GAZDASÁGI FEJLŐDÉS

 

Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, ennek szellemében szervezték a konferenciát, hogy leültessék a programokban érdekelt szereplőket, és olyan együttműködéseket dolgozzanak ki, amelyek minden partner hasznára válnak.

További képekért kattintson a fotóra!

A gazdaság megerősítése szempontjából fontos a megfelelően képzett szakemberállomány, amely gyorsan és rugalmasan képes reagálni a piaci igényekre, a gazdaság változásaira. Ennek érdekében írták alá 2015-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Nyíregyházi Egyetem közötti együttműködési keretmegállapodását, amely a megye fejlődéséhez szükséges versenyképes társadalom és a gazdasági igényeket kiszolgáló oktatási és innovációs környezet létrehozását hivatott elősegíteni.

 

OKTATÁS, KUTATÁS, FEJLESZTÉS

 

Dr. Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora kiemelte, egy felsőoktatási intézmény egyik legfontosabb feladata az, hogy a lehetséges oktatási, fejlesztési és kutatási együttműködéseket megtalálja. Ezzel erősödnek a magyar-magyar szálak is.

A konferencián elhangzott, Kárpátalja megyével és Szatmár megyével együttműködési programok mentén már konkrét célokat határoztak meg, segítették és ösztönözték az érintett megyék települései közötti szorosabb kapcsolatok kialakítását.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Szarka Lajos)