Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a legnagyobb második világháborús megsemmisítő tábor, az auschwitzi koncentrációs tábor Vörös Hadsereg általi felszabadításának évfordulója. 2023-ban, ezen a napon rendezték a magyar származású George Eisen történész professzor könyvbemutatóját Nyíregyházán, a Megyei Levéltárban. Beszélgetőtársa Kosztyó Gyula levéltáros volt.

A holokauszt nemzetközi emléknapján hozta magával könyvét, az Angyalföldről emigrált, ma Washingtonban élő történész, politológus. A Tömeggyilkosságok nyara című kötet alcíme, a Magyar holokauszt első felvonása. Szerzője az egykori angyalföldi fiatalember nem túl hosszú bolyongás után jutott el Amerikába. Ott telepedett le, ott lett családja. Származása kutatásra indította, szerte a világban. Ahogy a történész professzor mondja, Auschwitz híre beborítja a holokauszt teljességét, holott annak előtte is folyt már az öldöklés, más haláltáborokban, és azon kívül is. 

„Eredetileg személyes kötődéssel kezdődött. Két nagybátyámat is deportálták 1941-ben Galíciába, ahova kb. 25 ezer magyart deportáltak. Ők benne voltak ebben. Engem érdekelt a sorsuk, de a végén nem találtam róluk semmit. Odautaztam, és megindult a lavina, mert ott találkoztam egy virágárus nénivel, aki most 75 éves, de 5 éves kis ukrán parasztlány volt, amikor látta a borzasztó vérengzést. Ezzel kezdődött tulajdonképpen a könyv. Cikk jött ki először, és utána elkezdtem kutatni a világ minden részén. Archívumokban, interjúkban és olyan anyagot találtam, amire nem számítottam, ez a véletlenek sorozata” – nyilatkozta a könyv szerzője, prof. dr. George Eisen történész, politológus.

A nagybácsikat nem találta meg a szerző, de meghallgatta Valentina, az egykori virágárus lány elbeszélését. Kinyílt nála a zsilip, bár ő nem volt zsidó, de elzokogta és elbeszélte azt a sok borzalmat, melyet gyerekkorában látott és megélt, Kárpátalján. A szívszorító történetekről kell, hogy tudjon a világ – vélik sokan. Ha tudták volna, hogy mi lesz a vége, vajon tették volna mindazt, amit tettek? – sorjáztak a kérdések a közönség soraiból.

„Rákényszerítették a parasztokat, hogy hozzák a lovakat, ledöngölni a sírt, a tömegsírt, mert az hullámzott, hiszen sok élő volt még ott. A németek soha nem takarták be jól a tömegsírokat, néha rákényszerítették a zsidókat, vagy az ukrán parasztokat arra, hogy még jobban takarják be a tömegsírokat. Nagyon felelőtlenek voltak a németek ezzel kapcsolatban. Amikor befejezték az öldöklést, nagy vacsorát rendeztek, és kibeszélték, hogy milyen jól csinálták, és mit kell még jobban tenni. A végén bankettet rendeztek” – mesélte a szerző.

Ha nem tanulunk a történelemből, az rászorít minket megismételni – idézte egy amerikai történész gondolatát a szerző. Ezért fontos az emlékezés. Szembe kell nézni a múlttal. A professzor készül a magyar fordításra, és közben kiadót keres könyvéhez, mely már nem az első az életművében. A Megyei Levéltárban rendezett eseményre meghívót kaptak középiskolás diákok is, éppen azért, hogy a fiatalok is szembesüljenek a múlt borzalmaival. A jövőről dönteni csak úgy lehet, ha ismerjük a múltat – zárta a könyvbemutatót a Megyei Levéltár igazgatója.