Konzervgyár – Példaértékű a feldolgozó cég és a helyi termelők közötti kapcsolat

Okt 4, 2024

Példaértékű az ágazat számára az EKO Konzervipari Kft. és a termelők közötti kapcsolat – ezt hangsúlyozta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a cég 60. évfordulójára szervezett ünnepségén. Az EKO az első húsz nagy foglalkoztató között szerepel Nyíregyházán, a három legnagyobb zöldborsó és csemege kukorica konzerv feldolgozó és exportőr társaság között van.

 

1964 óta gyártanak konzervipari termékeket a nyíregyházi EKO-ban, több ezer termék gyártási tapasztalata és receptúrája gyűlt össze ez idő alatt. Olyan termékeket gyártanak, amelyek nem tartalmaznak tartósítószert, a felhasznált nyersanyagot Magyarországon termeltetik szigorúan ellenőrzött körülmények között. Érdekesség, hogy a borsó és csemege kukorica konzerv gyártás során a nyersanyag a betakarítását követő 4-5 órán belül a dobozba kerül. Száznál is több szerződött mezőgazdasági termelő partnere van a vállalatnak, az összesen mintegy 3200 hektár nagyságú mezőgazdasági terület a gyár 50 kilométeres körzetén belül található.

60 éve működik a konzervgyár

A vállalat 60. évfordulóját csütörtök délután ünnepelték a tulajdonosok és a partnereik.

Rendkívül jólesett az, hogy minden partnerünk jött és első szóra elfogadta a meghívásunkat, nagyon hálás vagyok ezért. Nem tudom, hogy melyik a jó sorrend, hogy először a volt kollégáinkat, vevőinket, a beszállító partnereket, a város képviselőit vagy az államigazgatást, a finanszírozókat, kit mondjak először. Nagyon szépen köszönjük, hogy együtt ünnepelhetünk a mai napon”

– mondta Medveczky Péter, az EKO Konzervipari Kft. egyik tulajdonosa.

Meghatározó szereplő

Csemege kukorica, zöldborsó és meggy – ezek az EKO Kft. meghatározó termékei, amelyekkel európai szinten is kimagasló eredményeket ér el Magyarország, csemege kukorica termelésében Európa legnagyobb, zöldborsóban az első öt, a meggy esetében pedig a három legnagyobb ország között van hazánk. Nyíregyházi szinten az első húsz nagy foglalkoztató között szerepel az EKO – erről már Jászai Menyhért önkormányzati képviselő beszélt a rendezvényen.

Közhely, hogy az életkor nem érdem. Az érdem az, hogy valaki tartósan, magas színvonalon tud terméket előállítani és szolgáltatni úgy, hogy a hazai és a nemzetközi piacot is ellátja. Ez már érdem, nem önmagában a hatvan év”

– tette hozzá Jászai Menyhért.

Együttműködésen alapuló partnerség

Jövőbe mutató lenne, ha a magyar mezőgazdasági termelők és az élelmiszer-feldolgozók közötti kapcsolat minél nagyobb mértékben olyan együttműködésen alapuló partnerségre épülne, mint amilyen az EKO Konzervipari Kft. és termelői között létrejött – emelte ki beszédében a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár Nyíregyházán. Feldman Zsolt hozzátette, eredményes éveket tudhat maga mögött a hazai élelmiszeripar.

Az uniós csatlakozás után egészen 2010-ig húsz százalékkal csökkent a teljesítmény, 2010 után ehhez képest pedig több mint egyharmaddal nőtt. Ez annak köszönhető, hogy azok a vállalkozások, akik talpon tudtak maradni mind a rendszerváltás utáni, majd az uniós csatlakozás utáni elhanyagoltságban ebben a szektorban, azok ebben az időszakban kezdtek el erősödni. Abban a reményben vagyunk itt, hogy lényegében ez a cég is ebbe a körbe tartozik és a magyar élelmiszer-gazdasággal együtt erősödik. Ahhoz, hogy alapanyag-termelésben stabilitás, biztonság és kiszámíthatóság legyen, ahhoz bizony kiszámítható és stabil partnerek kellenek. Ez a szakma, ez az iparág arról híres magyar viszonylatban is, hogy a partnerségre és az integrációra épül”

– mondta köszöntőjében a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Az agrárium versenyképességét jelzi az is, hogy a legutóbbi élelmiszeripari pályázati felhívásra 477 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett – tette hozzá az államtitkár. Az EKO Konzervipari Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legjelentősebb vállalkozása az egész évben és szezonálisan ott dolgozó több mint 200 munkavállalójával, valamint a tavalyi hivatalos adatok szerinti 13,3 milliárd forintos árbevételével.

Kapcsolódó galéria

EKO 60 - 2024

Előző hír
Értékes Esték: Burger István életét és munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők
Következő hír
Fókuszban a KKV versenyképesség – Nyíregyházára érkezett a Portfolio Csoport rendezvénysorozata

Kapcsolódó híreink