Közlekedj okosan és biztonságosan!

Egy jól megtervezett vezetésbiztonsági pályát próbálták ki a nyíregyházi diákok kedd délelőtt a TESCO parkolójában. Az egyik oktató bemutatta nekik, milyen nehéz nagy sebességről megállni egy sofőrnek, ha hirtelen lelép elé egy gyalogos. A diákok számára egy biciklis gyakorlópályát is összeállítottak, de azt a szemüveget is ki lehetett próbálni, ami azt modellezi, mit érzékel a környezetből egy ittas ember. A jogosítvánnyal rendelkező felnőttek pedig egy vizes útszakaszon tesztelhették, mit tennének, ha hirtelen irányíthatatlanná válna az autójuk. A Magyar Autóklub idén már tizedjére szervezte meg a Biztonságosan közlekedni egy életúton elnevezésű roadshow-ját, ami játékos formában hívja fel kicsik és nagyok figyelmét, okosan, egymásra odafigyelve kellene közlekedni.

– Az Autóklub alapítólevelében is benne szerepel, hogy a legfontosabb feladata csökkenteni a balesetek számát, és ezt szolgálja az is, hogy a gyerekkortól egészen az öregkorig programokkal állunk rendelkezésre. Erre nagyon sokat költ az Autóklub, éves szinten 100 milliót – mondta Szaszala László, a Magyar Autóklub Észak-magyarországi szervezetének elnöke.

A roadshow megnyitójára a rendőrség képviselőit is meghívták. Dr. Hudák Zsolt, rendőr ezredes arról beszélt, hogy tavaly több mint 600 halálos baleset volt az országban és ugyan az elmúlt években javult a statisztika, de minden eszközt be kell vetni, hogy felhívják a figyelmet, óvatosan kell közlekedni. – Arra kértem a gyerekeket, hogy a felnőtteket, szülőket, rokonokat, hozzátartozókat folyamatosan figyelmeztessék arra, hogy mi az, ami helyes, mi az, ami helytelen és ezzel talán tudják az ő gondolkozásukat is befolyásolni, ha még eddig nem sikerült – mondta el a megyei rendészeti főkapitány-helyettes.

[REKLAM]

A közlekedésbiztonsági pályánál megjelent gyerekek azt mondták, eddig is rászóltak a szüleikre, ha azok szabálytalanul közlekedtek. – Ha anya nem a bicikliúton megy, hanem a gyalogúton, akkor mondom neki, hogy ott nem lehet menni, csak a bicikliúton – fűzte hozzá Tomra Dorka.

Az önkormányzat nevében Szilvási István üdvözölte az Autóklub nyíregyházi kampányát. A képviselő azt mondta, több lett a városban a bicikliút, de sokan nem szabályosan használják ezeket.

– Magam is tapasztalom, illetve erről több fórumon is beszéltünk már, hogy még nem alakult ki a közlekedési kultúra Nyíregyházán minden biciklis részéről, tisztelet a kivételnek. Azért egyre többen tudják már, hogyan is kell biciklizni ezeken az utakon, illetve az átkelőkön – fejtette ki Szilvási István.

Az Autóklub roadshow-ja négy napig, szeptember 22-e és 26-a között tartózkodik Nyíregyházán, ez idő alatt fogadja az iskolásokat és az érdeklődő felnőtteket a TESCO parkolójában.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Trifonov Éva)